Bepillantás a japán hegyi aszkéták, a jamabusik ősi hagyományába

A három hegy egy-egy szimbólum: a Haguro hegy a jelent, a Gasszan hegy a múltat, a Judono hegy pedig a jövőt jelképezi. Ez a jamabusik, a szugendó híveinek tanítása. A szugendó egy ősi aszketizmusra épülő vallás, melyben összeér a hegyek tiszetelete, a buddhizmus, a sintoizmus és a taoizmus.

DEWA SANZAN, JAMAGATA PREFEKTÚRA

Még a helyiek is meglepődnek az öltözetünk láttán.

“Nem fázol?” kérdezi egy széldzsekis kiránduló.

Szorosabbra húzom magamon happi kabátom és betűröm a hakamát (bőszárú japán nadrág) a lábmelegítőmbe hogy ne csapkodja a szél. Ez a többrétegű öltözék nemcsak szent, hanem jó meleg is.

“Nagyon jól áll,” szólít meg egy másik kiránduló és a fejdíszemre mutat, “Ez nagyon cuki rajtad”.

“Ööö, köszi,” válaszolom megkönnyebbülve, hogy nem csak én nem érzem a jelmez jelentőségének súlyát.

Mióta felvettem azon lelkendezem, hogy mennyire újszerű és meglepően komfortos viselet, míg rá nem jövök a kijózanító igazságra: ezek a ruhák a halotti lepleket hivatottak utánozni.

 

Miután felöltöttük a gúnyát, a társaimmal szimbolikusan feladtuk a világi tisztátalanságokat is és most nekivágunk Dewa három szent hegyének a Dewa Sanzannak, hogy spirituálisan újraszülessünk. A három hegy egy-egy szimbólum: a Haguro hegy a jelent, a Gasszan hegy a múltat, a Judono hegy pedig a jövőt jelképezi.

Ez a jamabusik, a szugendó híveinek tanítása. A szugendó egy ősi aszketizmusra épülő vallás, melyben összeér a hegyek tiszetelete, a buddhizmus, a sintoizmus és a taoizmus. Hitük szerint a megvilágosodást a természetben kell elérni különböző erőpróbákat kiállva, mint például a vízesésben fürdőzés vagy a tűzönjárás.

Dewa Sanzan a Jamagata prefektúrában már a szugendó kezdetétől fogva - a nyolcadik, kilencedik századtól kezdve - fontos központja a jamabusiknak, bár igazán népszerű csak az Edo periódusban (1603-1868) lett a spirituális újjászületés útján járó zarándokok körében. A mai napig meg kell tennie minden egészséges jamabusinak ezt az utat.

 

Mióta a gyakorlók lehetővé tették, hogy bárki betekinthessen ebbe az egykoron titkos világba, egyre több nem-hívő is csatlakozik hozzájuk. Sok üzletember keres menedéket a stressz és a modern életforma elől, de vannak turisták és Japánban dolgozó külföldiek is, akik nagy érdeklődéssel fordulnak az ilyen kevéssé ismert japán kulturális finomságok felé. Jamagata helyi lakossága között pedig szép számmal akadnak olyanok, akik nagy örömmel várják és fogadják a Dewa Senzanhoz érkezőket.

 

A Haguro hegy lábától indulunk útnak, mert ez a leghíresebb és egyben legkönnyebben megközelíthető hegy a három közül. Miután átkeltünk a Zuishin-monon (a Kettős Istenek Kapuján),  ami spirituális újraszületésünk első állomása, kőlépcsőkön ereszkedünk az erdő sűrűjébe. Számtalan kisebb, gazdagon díszített szentély látványa tárul elénk, mindegyik más-más istenségnek ad otthont, a csoport nem is bír magával, azonnal szétszóródunk aminek a jamabusi mester vet véget, mikor megfújja hatalmas kagylókürtjét jelezvén, hogy ideje továbbmenni, mégpedig a vörös hídra, ahonnan pont rálátni egy csodásan az erdőbe ékelődött szentélyre és a mellette zubogó vízesésre.

Hamarosan elérjük Tohokut, ahol megcsodálhatjuk Japán egyik legszebb és legrégebbi pagodáját. A 30 méter magas épületet egy oszlop tartja, öt szintje teljesen elkülönül egymástól. Vezetőnk úgy tudja, hogy a híres tokiói Skytree-t ez alapján az épület alapján tervezték.

A látványtól feltöltekezve vágunk neki a 2446 kő lépcsőből álló útnak, ami felvisz minket a csúcsra. Igazán felemelő élmény szinte teljes csendben lépdelni a madárfüttyel, szellőzúgással és pontosan 580 cédrussal övezett úton. Kész időutazás ezek alatt a fák alatt elhaladni, melyek kora többnyire 300 és 500 év közé tehető. A nagyon jó szemű látogatók észrevehetik a 33 kézzel készült bevésést a lépcsőkön, melyeket 13 évig tartott felépíteni; mi találunk egy szakés csésze formájú vésést.

Ez a cédrus övezte út olyan gyönyörűséges, hogy három Michelin csillagot is kapott a japán Green Gide-on.

Félúton felfelé megállunk pihenni egy vendéglőnél, amit három generáció óta ugyanaz a család működtet. Minden nap maguk hordják fel az árut a kihívásokban bővelkedő úton. Zöld teát, édességet és mesés kilátást kínálnak a kávézóban, ami csak télen zár be, amikor a hó miatt nem lehet megközelíteni egyáltalán.

 

A csúcson, Sandzsinin Goszaiden fő szentélyénél aztán megkapjuk a sintó jamabusi áldást, ami éneklésből, csengettyűzésből és papírlengetésből áll. Ezután lefelé indulunk, egy kisváros: Toge felé, a hegy lábához, ahol megszállunk. A szent szalagokkal ékesített házak itt már évszázadok óta fogadják a zarándokokat, kiváló vegetáriánus kosztot, sőt hegyi vezetőket is biztosítva nekik.

 

Utunk második állomása, a Gasszan csúcs már egészen más élményeket nyújt.  Bár úgy nevezik, hogy “a hegy, ahol az ősök nyugszanak” láthatóan nélkülöz minden vallási tárgyú műtárgyat, leszámítva a szentélyt félúton illetve egy másikat a csúcson. Alpesi növényzet és rovarok tömkelege kísér minket a lápos hegyi úton, lassan kígyózunk felfelé a természet uralta tájban.

 

Az út itt tulajdonképpen két, egymással párhuzamosan futó fa pallót jelent, amit kicsivel a föld felszín fölé emeltek, hogy ne zavarja az érzékeny ökoszisztémát és hogy a kirándulók szépen libasorban tudjanak haladni. A pallót szépen benőtte az aljnövényzet, úgyhogy az ember kéznyoma alig észrevehető a közel 2000 m magas csúcs felé közeledve.

Jamabusi vezetőnknek nagyon tetszik ez a természetközeliség. Azért szeretnek az ehhez hasonló hegyeken időzni, hogy beengedjék testükbe a természet erejét, amit arra használnak, hogy könnyedén vegyék az életükben felmerülő akadályokat.

 

“Belefeledkezünk a természetbe, elcsendesítjük a tudatunkat és engedjük, hogy testünket átjárják az érzetek,” magyarázza Fumihiro Hoshino, a 13. generációs jamabusi mester, akinek házában éjszakáztunk, “A jamabusi tudat képessé tesz arra, hogy roboráljuk és megfiatalítsuk magunkat és az életünk.”

 

“A nők”, mondja, “sokkal ügyesebben bánnak érzéseikkel, a férfiak csak arra tudnak figyelni, amit látnak”. Ez, valamint a jamabusik számának országos csökkenése arra sarkallta Hoshino-t, hogy nőket is felfogadjon tanítványai közé. “A terepen töltött gyakorlásokon megjelenők több, mint a fele nő”, mondja. "A másik nagy változás emellett pedig az, hogy egyre több nagyvárosi ember jelentkezik nálunk. " Takeharu Kato nem csodálkozik ezen annyira, hiszen ő is egy olyan jamabusi, aki egy nagy marketing cégnél dolgozott, mielőtt megalapította saját vállalkozását, ami a jamabusi programok népszerűsítésén fáradozik.

 

“A jamabusik évszázadok óta azt gyakorolják, hogy hogyan lehet az élet kihívásaival szembenézni, ez nem is lehetne manapság aktuálisabb, hiszen az emberek többsége egyre elfoglaltabb, és nem győzi keresni a feltöltődést nyújtó lehetőségeket”, mondja. “Amikor gyakorlunk, akkor nem hatnak ránk a kötelezettségek, nem billent ki semmi - még az óráinkat is hátrahagyjuk - és egyáltalán nem beszélünk. Teljesen átadjuk magunkat annak, amit a mester tanít nekünk a természet világán keresztül.”

Ahogy elindulunk utolsó állomásunk, a Judono hegy felé - ami egyébként szent helynek számít, úgyhogy fotózni sem lehet, pedig óriási a torii (kapu) ami mellett elhaladunk - még mindig Kato azon elképzelésén morfondírozom, miszerint a szugendó sosem volt aktuálisabb.

Körülbelül 10 perce battyogunk felfelé amikor elérünk egy aprócska fülkét, ahol egy szerzetes arra szólít, hogy innen mezítláb folytassuk az utat és kezünkbe nyom egy emberalakú és nagyságú puha papírt. Ezzel kell ledörzsölnünk magunkról a tisztátalanságokat, majd bedobjuk őket egy keskeny patakba, csak ezután léphetünk be az elkülönített területre. Középen egy óriási vörösesbarna szikla áll, amiről úgy tartják, hogy egy istenséget rejt magában. Oldalából, melybe lépcsőket faragtak, meleg forrásvíz fakad és csordogál. Óvatosan felmászunk a csuromvizes sziklán az apró szentélyhez, ami arra a völgyre néz, ahol spirituális újjászületésünk beteljesedik.

Később, egy közeli szent lábfürdő helyen arra jutunk, hogy az az egy biztos, hogy mindnyájan feltöltődve távozunk. A Dewa Sanzan területén tett utunk, a három hegy nyugalmának és szépségének élménye és az a felemelő érzés, hogy belepillanthattunk Japán szellemiségének ebbe a különleges szegletébe, felülmúlt minden várakozásunkat.

 

 
Írta: Kathryn Wortley, The Japan Times
Fordította: Balogi Virág
 

Három vagy öt napos jamabusi saját tapasztalaton alapuló gyakorlás elérhető itt.

Jamabusi öltözék bérelhető egy napra a Haguro turisztikai társaságtól szombatonként áprilistól októberig itt.