Főoldal > Budapest – Shanghai: kiállítás a Hopp Ferenc Múzeumban

Budapest – Shanghai: kiállítás a Hopp Ferenc Múzeumban

Szeptember 21-én Sanghay – Sanghai: Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között címmel új kiállítást nyitott a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A cím az emblematikussá vált távol-keleti nagyváros, Shanghai és a két világháború közötti időszak ellentmondásos hazai Kelet-képét jól reprezentáló budapesti mulató, a Sanghay bar nevét kapcsolja össze.

 A kiállítás célja, hogy egyrészt a Shanghaiban akkoriban élő és tevékenykedő magyarok (többek közt a Hopp Múzeumba került) hagyatéka révén bepillantást engedjen a kínai metropolisz világába, másrészt hogy a magyarországi művészetben a keleti hatások bemutatásával megjelenítse az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területeket.
A tárlaton látható nyolcvannyolc digitális fotó, három filmrészlet és kétszáznál is több műtárgy mellett interaktív elemek is segítik az ismeretszerzést. A kiállításhoz készült magyar, illetve angol nyelvű katalógusban többek között filmtörténeti, tánctörténeti, építészeti és viselettörténeti tanulmányok szerepelnek. A gazdagon illusztrált tanulmánykötet húsz szerző együttműködésével jött létre. 

A 2018. április 8-ig látható anyagot a kiállításhoz kapcsolódóan kultúrtörténeti előadás-sorozat, építészeti nap, tematikus workshopok, havi rendszerességgel jelentkező Shanghai-filmklub, valamint múzeumpedagógiai foglalkozások is kísérik.

 

 

 

 
 
Forrás: Hopp Ferenc Múzeum
Készítette: Harlam Bálint

Kapcsolódó

Hírek

Egyszázalék – 2024

A Tan Kapuja Buddhista Egyház technikai száma 0255 – Köszönjük szépen, ha adója egy százalékával fenntartónkat támogatja! Az állampolgárok az idei évben is felajánlhatták személyi