Tibet vegetáriánus dilemmája

A vegetárianizmus kérdése régóta problémás a tibeti buddhisták számára, - írja Holly Gaylay a tricycle.org oldalán - mivel az ország magaslati hegyvidéke nomád pásztorkodásra és hús és tejalapú táplálkozásra ad lehetőséget. Egy népmese, amelyet az amerikai szerző Láma Szúrja Dász jegyzett fel The Snow Lion’s Turquoise Mane (A hóooroszlán türkiz bundája) című könyvében, bemutatja a feszültséget a tibeti étrend és az együttérzés buddhista eszméje között. A történetben egy bárány, egy ökör és egy kecske egy kolostor falain kívülről hallgatja, ahogy bent a nagy lámák és tudósok a vegetarianizmus kérdéséről vitatkoznak. Az állatokból nagy tiszteletet és hitet vált ki az az együttérzés, amely a vitában hangot kap, de egymás után kiválasztják és levágják őket. Az eszmék és a gyakorlat összeütköznek, míg végül az állatok ráébrednek, hogy a buddhizmus együttérző szemlélete nem mindig terjed ki valamennyi érző lényre a gyakorlatban.

Pásztor Tibetben. Fotó: DaiLuo | https://tricy.cl/2oJwKQs

Geoffrey Barstow, az Oregoni Állami Egyetem oktatója új könyvében Food of Sinful Demons: Meat, Vegetarianism, and the Limits of Buddhism in Tibet , (Bűnös démonok étke: Hús, vegetarianizmus és a buddhizmus korlátai Tibetben) megvizsgálja a vegetárianizmus tibeti történetét, áttekinti híveinek sokoldalú érveléseit az évszázadok során. Összehasonlító tanulmányát rengeteg szövegre alapozza, köztük kiváló mesterek életrajzaira, egyes kolostorok szabályzataira és a”három fogadalomról” szóló irodalomra:

- a théraváda vínajára, azaz a szerzetesi szabályzatra

- a bódhiszattva fogadalomra

- valamint a vadzsrajána szamajána fogadalomra.

Ezek a fogadalmak különböző, gyakran egymásnak ellentmondó módon viszonyulnak a húsevéshez, bonyolulttá téve, hogy egységes buddhista álláspont szülessen az ügyben Tibetben. Barstow saját fejezetet szentel mindegyik fogadalomnak, és hogy melyik hogyan viszonyul a húsevéshez különböző tibeti hagyományok vezető buddhista mesterei szerint. Így részletesen tudja tárgyalni a vegetariánus vita egyes kérdéseit, viszont kevésbé tudja bemutatni az eszmék kialakulásának időrendi sorrendjét és a kontextust, melyben az adott nézőpontok felbukkantak.

Az Észak-Amerikában élő tibeti buddhisták számára a legmeglepőbb a tantrikus paradigmán alapuló éles kritika lehet, amelyet a hétköznapi húsfogyasztással kapcsolatban fogalmaztak meg. Az első két fogadalom, amely a kolostori életre és a bódhiszattva ösvényre vonatkozik, sokkal világosabb. Ahogy Barstow bemutatja, a théraváda kolostori szabályzat megengedi, hogy a szerzesetek és szerzetesnők húst egyenek, ha nem látták, hallották vagy gyanították, hogy az állatot kifejezetten nekik vágták le. (El kell fogadniuk az ételt, amit felajánlottak számukra.) De a bódhiszattva fogadalom ezt a szabályt felülírja számos mahájána szútrában, melyekben a minden érző lény iránti együttérzés és a vegetáriánizmusra való felhívás jelenik meg (pl. Lankávatára szútra, Maháparinirvána szútra). Ezért van az, hogy a kínai buddhista kolostorok túlnyomórészt vegetáriánusok.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a vadzsrajána szamajána fogadalom megengedi a hús- és alkoholfogyasztást tantrikus lakomákon, a tisztaság és tisztátalanság eszméjén való felülemelkedés céljából. Ez feszültséget okoz a mahajána ideálokkal, hiszen látszólag tiltja a húsfogyasztást, bár az engedély csak speciális rituális helyzetekre érvényes, és csak egyes ritka és visszataszító hústípusokra.

Az ellentmondások feltárása során Barstow megvilágít egy sor álláspontot, kezdve a vegetarianizmus szószólójával, amely azért mindenképpen megköveteli egy jelképes mennyiségű hús elfogyasztását a tantrikus lakomák során (ilyen a 18. századi Nyingma látnok, Jigme Lingpa és a 17. századi Kagyü mester, Karma Csakme). Folytatja a sort a betegség esetén a húsevés gyógyszerként való alkalmazásával (a leghíresebb a 19. századi Nyingma remete, Shgabkar Tsokdruk Rangdrol). Végül a szigorú vegetáriánizmussal zárja (például Norcsen Kunga Zangpo, a Szákja hagyomány Ngor ágának 15. századi alapítója, és a 8. Karmapa, Mikjo Dordzse, a Karma Kagyü vonal 16. századi feje).

A kolostorokon kívül mások voltak a körülmények. A nem szerzetes tantrikus gyakorlókra kevesebb viselkedési és étrendi szabály vonatkozott – gyakran házasodhattak is, és családfőként éltek – de más volt a kulturális irányultságuk is.

Barstow új területet tár fel a könyvében, mikor a  gyógyászati célú húsfogyasztásról beszél, illetve a húsevésről, mint egy heroikus férfiideál jellemzőjéről ejt szót. A tibeti gyógyászati hagyomány hangsúlyozza, hogy a hús fogyasztása szükséges az életerőhöz, és bizonyos fajta húsok fogyasztását ajánlja bizonyos betegségek esetén. A Gesar eposzban megjelenő férfiideál pedig az állatok uralását és fogyasztását az erő és férfiasság zálogaként írja le.

Az utolsó fejezetben Barstow bemutatja, hogyan egyensúlyozták ki a tibetiek ezeket a különféle szempontokat úgy, hogy eltávolították magukat az állatok leölésének aktusától, vagy részleges vegetarianizmust gyakoroltak, és egyes szent napokon vagy elvonulásokon nem ettek húst. Mindent egybevéve egy szépen körüljárt és összefoglaló beszámolót kapunk arról, miért maradt norma a tibetiek körében a húsevés még a kolostorokban is, az erős buddhista eszme dacára, mely az együttérzést hirdeti valamennyi élőlénnyel.

Ugyanakkor a dolgok megváltoztak az elmúlt évtizedekben. A közlekedés fejlődése és az üvegházak elterjedése lehetővé tette, hogy többféle növény álljon rendelkezésre alternatív fehérjeforrásként. A kétezres évek közepétől a vegetarianizmus szárnyra kapott a tibetiek körében, és olyan hirdetői vannak, mint Khenpo Tsultrim Lodro a Larung Buddhista Akadémián, és a 17. Karmapa cím egyik várományosa, Ogyen Trinley Dorje, aki Indiában él, száműzetésben.

Az utószóban Barstow a jelenlegi vegetarianizmus lehetséges hatásairól és ellentmondásairól ír, de nem vázolja fel a szélesebb összefüggéseket, melyek közt ott van egy erkölcsi reformmozgalom, és a buddhista erények új tízes listája, amelyet a Larung Buddhista Akadémia vezetői tettek közzé. Az új felsorolásban többek között szerepel, hogy ne áruljunk élőállatot levágási célra, ne igyunk, ne dohányozzunk, ne szerencsejátékozzunk, ne járjunk prostituáltakhoz, ne harcoljunk és ne kereskedjünk fegyverekkel, ne lopjunk, ne vadásszunk, ne viseljünk szőrmét. A pontok mindegyike buddhista erkölcs szempontjából vizsgál kortárs társadalmi kérdéseket.

A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Tibetan_shepherd_girl.jpg

Jelenleg a vegetarianizmus főként a buddhista kolostorokban előírás, a hívő világiak pedig vallási ünnepeken mondanak le a húsevésről. Még idő kell, hogy megláthassuk, vajon a tibetiek táplálkozása jelentősen meg fog-e változni, és hogy milyen hatása lesz a változásnak a nomád életmódra. Azok számára, akik figyelik a vegetarianizmus körüli vitákat, melyek a tibeti fennsíkon bontakoznak ki, miközben a buddhizmus új területekre is kiterjed, Barstow könyve nélkülözhetetlen olvasmány.

 

Forrás: tricyle.org

Fordította: Tari Zsuzsanna