Buddhisták karácsonya - gondolatok a karácsonyi dharmáról

Öröm, ajándékozás, család és béke – akármilyen vallású valaki, az ünnepek értékei fontosak lehetnek neki.

Hét buddhista gondolatai következnek a karácsonyi dharmáról:

Illusztráció: Tomi Um

 

Az együttérzés tökéletesítésének időszaka

Ajándékot adni az együttérzés elvének fizikai megvalósítása, mondja Bhanté Szuddhászó buddhista szerzetes.

Ácsán Cshá théraváda buddhista mester azt mondta: „Helyes gyakorlás minden, ami arra indít minket, hogy meglássuk, mi az igazság, és azt tegyük, ami jó.”

A karácsony kiváló példa erre. Első pillantásra nem-buddhistának tűnhet, de ha közelebbről megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy lehetőséget ad a buddhista ösvény számos aspektusának gyakorlására: ilyen a nagylelkűség, megfontoltság, kedvesség, kölcsönös tisztelet.

Az ajándékozás például az együttérzés elvének fizikai megvalósítása. Ez főleg akkor fontos, amikor felidézzük, hogy tetteink közvetlenül tudatállapotainkból fakadnak: ha tökéletesítjük magunkban az együttérzés tudatállapotát, akkor az magától kedves és nagylelkű gesztusokat fog eredményezni. Ha rádöbbenünk, hogy nem igazán mások jólétéért cselekszünk, az azt jelenti, hogy tovább kell fejlesztenünk együttérzésünket. Ezt megtehetjük mások megajándékozása által.

Bhanté Szuddhásó a thai erdei hagyomány buddhista szerzetese. New Yorkban él.

 

Egy tökéletes karácsony

Bonnie Nadzam mesél arról, hogyan engedjük el az elvárásainkat, hogyan élvezzük egyszerűen csak az ünnep misztériumát és hagyományait.

Katolikus neveltetést kaptam, és egyszer kislánykoromban átéltem a Tökéletes Karácsonyt. A hó derékig ért, az étkezőasztal roskadozott a színesre festett cukros aprósütemények alatt, a Megváltó fénye ragyogta be szívünket az éjféli misén, és az ajándékokat a tökéletes, hipertökéletes, szupertökéletes fa alá halmozták.

Felnőtt koromban is volt egy tökéletes karácsonyom. Tavaly várandós voltam, ágyban kellett feküdnöm, és szinte az egész napot átaludtam. Az az előtti karácsonyon haldoklott az apám, én műtét előtt álltam, és mindenki veszekedett mindenkivel. Az az előtti évre nem is emlékszem. Arra viszont igen, hogy a nővérem annyira igyekezett újrateremteni a saját lányának azt a valaha volt tökéletes karácsonyt, hogy a lánya a felénél abbahagyta a bontogatást, zokogásban tört ki, és nem volt hajlandó több ajándékot kinyitni. Arra a karácsonyra is emlékszem, mikor a legszűkebb családdal valami okból végignéztük a teljes Chucky-horrorfilmsorozatot. Évek óta ez volt a leghosszabb idő, amit egy helyiségben töltöttünk, ezért furcsa mód rajongással és hálával tekintek vissza arra a napra.

Bonnie Nadzam

A hagyomány titokzatosabb és erőteljesebb megtartó erő, mint amennyi teret engedünk neki ünnepekkor. Őszintén szólva nem tudom, milyen lesz a karácsony idén. Ez nem azt jelenti, hogy nem készülünk rá, vagy nem igyekszünk a szívünket az ünnep misztériumára hangolni (olyan erőteljes időszak ez: hanuka, Bódhi-nap, a szeplőtelen fogantatás ünnepe, karácsony napja, napforduló,stb.). De nem törekszünk majd különösebben semmire. Végülis egy misztériumról van szó. Abban bízunk, hogy elég figyelmesek leszünk hozzá, hogy megtapasztaljuk.

Bonnie Nadzam nemrég Lions (Oroszlánok) címmel írt regényt. A White Plum Asanga diákja, és ikerfiúk édesanyja.

 

Így fedeztem fel a karácsony jelentését

Rod Owens láma szerint a karácsony célja, hogy olyan helyeken legyünk, ahol szükség van ránk.

Gyerekkoromban a karácsony mindig különleges volt számomra. Anyám és én nem voltunk gazdagok, de ő apám segítségével gondoskodott róla, hogy mindenem meglegyen, amire szükségem van, vagy amit akarok. A főiskola után azzal küszködtem, hogy megértsem,mit jelent a karácsony az anyagiasságon és a fogyasztáson túl. Fel akartam idézni, hogy az ünnep a Jézus születéséről való megemlékezésből alakult ki, és hogy ez az esemény mindenek felett az új reményt, az átalakulást, az újjászületést jelenti.

A húszas éveim elején egy nemzetközi közösségben éltem Bostonban, a Haley House nevű helyen, ahol az egyik projektünk az volt, hogy leveskonyhát üzemeltettünk, elsősorban hajléktalan férfiaknak. A karácsonyt a konyhán töltöttem. Ez volt az első alkalom, hogy nem a családommal ünnepeltem. Furcsa érzés volt.

Egy, a Haley House közösséghez közel élő család hagyományosan eljött hozzánk karácsony reggelén, és sonkás tojást készített reggelire a nagyjából száz férfinak. Megindított a család nagylelkűsége. Ahogy a férfiak bejöttek, a saját vágyakozásomat éreztem rajtuk, hogy valahol másutt szeretnék lenni, hiszen valószínűleg ők is máshova vágytak. De ott voltunk együtt, és rájöttem, hogy helyet teremtünk egymásnak a remény és újjászületés gyakorlására.

Azon a reggelen átgondoltam a választásomat, hogy szolgáljak, és megértettem, hogy ez a karácsony értelme: hogy ott legyünk, ahol szükség van ránk. Ez a felismerés átformált. Végre rájöttem, mit is jelent nekem a karácsony.

Rod Owens láma a cambridge-i Natural Dharma Fellowship vezető tanára, és a Radical Dharma társszerzője.

 

„Hála Buddhának”

Ira Sukrungruang arra emlékszik vissza, mit jelentett ifjabb önmagának a karácsony.

Karácsonykor anyám Bing Crosby és Pat Boon dalaival töltötte meg a házat, bariton hangjuk az ünnep örömét énekelte meg. Az ablaknál üldögélve, dudorászva figyelte, ahogy a tél tombol odakint. Felette egy arany Buddha ült, szeme mintha szép álomból nyílt volna fel.

Apám izzósorokat tett a ház minden sarkába, miközben élvezte a textilgyártól kapott szabadságát.

A karácsony nem volt keresztény ünnep. Amerikai sem volt. Az én thai családomnak - 12.000 kilométerre otthonról - a karácsony a saját ünnepe volt. Nem tudtam, hogy nem tartozik hozzánk, a város kopottas, déli felébe kiszorult buddhistákhoz. Csak azt tudtam, hogy Bing és Pat hangja örömet szerez anyámnak. Csak azt tudtam, hogy apám milyen gondosan és precízen varázsolja a házunkat a legfényesebbé a környéken. Csak azt tudtam, hogy vacsorára bazsalikomos csirkét fogunk habzsolni, zöld curryt és sült húst a sosem bezáró kínai negyedből, hozzá pedig gőzölgő jázmin rizst.

Illusztráció: Tomi Um

„Micsoda jó nap” – szokta mondani apám.

„Hála Buddhának” – felelte erre anyám.

„Boldog karácsonyt!” – mondtam én, és a tűzhely felé pillantottam, hátha egy kövér bácsi jön elő belőle, ajándékokkal.

Ira Sukrungruang megírta emlékiratait Southside Buddhist címmel, és verseskötetet is jegyez: In Thailand It Is Night.

 

Egy hétköznapi csoda

Kate Johnson buddhistaként úgy tekint az ünnepre, mint varázslatos időszakra, melyben jobban szerethetjük egymást.

Bár buddhista vagyok, még mindig részt veszek számos karácsonyi rituáléban: veszek és díszítek fát, meglátogatom a családot és a barátokat, jelentőségteljes ajándékokat keresek, pénzt és időt adományozok azoknak, akiknek nálam kevesebb jutott, órákon át készítek olyan ételeket, amelyek aztán percek alatt elfogynak.

Kate Johnson

Az ünnepek alatt szeretek éjszakai sétákat tenni, és megcsodálni a kivilágított, kidíszített ablakokat, ajtókat és kerteket. A szépség ezen ajándékait minden arra járó ingyen kapja. Szeretek összebújni a szeretteimmel, miközben a karácsonyi filmeket nézzük – minden évben kinevetjük, de mégis minden évben újra megnézzük őket.

Elhivatott dharma gyakorlóként a hitem megváltozott, de továbbra is vágyom a feltétel nélküli szeretetre és egy új kezdetre az emberiség számára. Még mindig úgy tekintek a karácsonyra, mint olyan időszakra, mikor közös vágyunkat ünnepeljük egy jobb világ után. Úgy tűnik, mindenki békét akar, biztonságot és ételt. Mégis mind részesei vagyunk annak a rendszernek, amelyben ezek a dolgok lehetetlennek tűnnek, és ez az igazság összetöri a szívünket.

Mégis, karácsonykor a hívők és mások is mintha nagyobb hajlandóságot mutatnánk rá, hogy szeressük egymást, hogy szívesen fogadjunk egy idegent, hogy megosszuk, amink van, hogy lelassítsunk, és hálát adjunk az áldásokért. Ez egyfajta varázslat, egy hétköznapi varázslat, amit mindenképpen érdemes megünnepelni.

Kate Johnson gyakran megtalálható a meditáció, művészet és aktivizmus metszéspontjában – tanít, ír, és időnként táncol.

 

Fénnyel teli házak

Mary Rose O’Reilly egy sor gathát oszt meg a karácsonyi időszakra.

Mary O'reilly

Gyermekkoromban a felnőttek zenéltek és koktéloztak, míg eljött az ideje, hogy valaki sírógörcsöt kapjon. Később elindultunk az éjféli misére. Apám, aki pompás tenor volt, mindig megtalálta az alkalmat, hogy a lépcsőre állva elénekelje a Csendes éjt.

Később, egyedülálló anyaként, kvéker tartózkodással kezeltem az ünnepet. A gyerekek arra keltek reggel, hogy kék üvegekben gyertyák égnek, és néhány házilag készült ajándékot kaptak. Aztán vacsorát szolgáltunk fel a Catholic Workernél (ez a mozgalom a társadalom perifériájára szorultakat segíti).

Felnőve gyermekeim elárulták: „Ez nem volt varázslatos.”

Múlt karácsonykor egy éjszakai vonatút meditációját választottam. Ha elbóbiskoltam, egy csapódó vécéajtó figyelmeztetett a tudatos jelenlétre: „Világosodjék meg minden lény.”

Gathák karácsonyra

Advent

A szent vágyakozás időszakában, hadd tartózkodjak a gyakorlás nyugalmában minden lény javára.

Napforduló

Ahogy a napok rövidebbek lesznek és elmélyül a sötétség, hadd tiszteljem a elnyugvás és várakozás ritmusát, melyre a Föld tanít.

Vásárlás

Hadd járjak tudatosan a harsányság, nyüzsgés, mohóság és pánik közepette, eszembe idézve, hogy a béke ott van minden lépésben.

Ajándékozás

Ebben az elvárásokkal terhelt időszakban hadd ajánljam fel szeretettel, amire tényleg szükség van.

Látogatás és vendégfogadás

A vendégszeretet időszakában, hadd keressem Istent minden találkozásban.

Gyertyagyújtás

Tisztelem őseim és tanítóim bölcsességét. Fogadom, hogy megnyitom szívem a megvilágosodásnak, minden lény javára.

Mary Rose O’Reilly a The Love of Impermanent Things című könyv szerzője (Az állandótlan dolgok szeretete).

 

 

„Ünnepisták vagyunk”

Rachel Neumann arra használja a karácsony ünnepnapját, hogy tisztelje a sötétséget, ünnepelje a fényt és észrevegye a bátorságot.

Emlékszem az első karácsonyi ajándékomra. Egy decemberi reggelen a kaliforniai kommunában, ahol felnőttem, a felnőttek zöld sárkánynak öltöztek. Egy férfi belebújt a hatalmas papímasé fejbe, a többiek alkották a testet, és dobszóra ugrándoztak.

Minket, gyerekeket arra buzdítottak, hogy álljunk sorba, és egyenként tegyük kezünket a sárkány kitátott szájába. Vágyam az ajándék után a nagy agyaraktól való félelmemmel birkózott.  Behunytam a szemem, kinyújtottam a karom, és kihúztam egy kicsi, házilag készült vonatot. Az ujjaim szorosan markolták a durva fát, és büszke voltam rá, hiszen a bátorságommal szereztem.

Most, felnőttként, a családommal töltöm a karácsonyt. Behozzuk a cserepes kék lucfenyőt, izzósorokkal díszítjük, és a délutánt azzal töltjük, hogy kínait eszünk, és bevándorló zsidó felmenőim emlékére megnézünk egy filmet. „Ünnepisták” vagyunk, mondják a gyerekeim, és ez a nap lehetőséget ad rá a folyamatos tülekedés közepette, hogy tiszteljük a sötétséget, ünnepeljük a fényt és észrevegyük bátorságunkat.

Rachel Neumann a Parallax Press kiadója és szerkesztő igazgatója, valamint a Not Quite Nirvana szerzője.

 

Forrás: lionsroar.com

Fordította: Tari Zsuzsanna