Főoldal > Alibabától az Ebayig: öt buddhista cégvezető

Alibabától az Ebayig: öt buddhista cégvezető

A céges környezetet ritkán párosítjuk a vallási élményekkel, vagy a spiritualitással. A produktivitás kényszere, az állandó nyüzsgés, a határidők látszólag ellentétben állnak azzal, ahogyan a buddhizmus gyakorlatát általában elképzeljük. Vannak, akik szerint ez igenis összeegyeztethető. 

Kutatások bizonyítják az éber tudatosság pozitív hatását a vezérigazgató munkájától a takarítóéig, legyen szó döntésekről vagy általános kedélyállapotról. A kiegyensúlyozott elme optimálisan működik, és ez az optimum megjelenik a produktivitásban, minden szervezet legfontosabb mutatójában. A következő öt vezető így vagy úgy felhasználja budhizmussal kapcsolatos tapasztalatait a munkája során. A lista korántsem teljes, hiszen ennél nagyságrendekkel több cégvezetőről tudjuk, hogy foglalkozik a buddhizmussal (elég akár csak Bill Gatesre gondolni), és a lista gyaníthatóan még bővülni fog.

 

Pierre Omidyar

A francia-iráni Omidyar Amerikában nőtt fel és érte el legnagyobb üzleti sikereit, melyek közül a leginkább kimagasló az Ebay megalapítása. 1995-ben írta meg annak a weboldalnak a kódját, mely 3 évvel később Ebay néven megkezdte működését, és azóta az egyik legnagyobb online kereskedelmi felület lett.

A milliárdos már nem vállal aktív szerepet a cég mindennapi vezetésében, inkább innovatív szervezeteket támogat.

 

 

 

 

 

 

Kazuo Inamori

A zen buddhista pap a tavaly 14 milliárd dolláros bevételt hozó Kyocera megalapítója. Ezen kívül ő hozta létre azt a Daini Denden nevű mobilvállalatot, mely 2000-ben fúzióra lépett két másik vállalattal és KDDI néven ma Japán második legnagyobb mobilvállalata, majdnem 32 000 alkalmazottal. Egy időben a Japan Airlines vezérigazgatója is volt, amikor a csőd széléről kellett visszatornászni azt.

Filozófiája az, hogy törődni kell az alkalmazottakkal, mert a boldogság a legfontosabb egy cég működésében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

buddhist business leaders

 

 

 

 

 

 

Christine Comaford

16 évesen otthagyja az iskolát és 7 évre buddhista szerzetesnek áll. A 80-as években programozó a Microsoftnál, később az Apple, az Oracle, és az Adobe-nak is dolgozik. 1982-ben megalapította a First Professional Banket, amit később eladott a Union Banknek. Befektető volt a Google indulásakor. Több, mint 200 start-up támogatásában vett részt és 36-nak ő a fő befektetője.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jack Ma Yun

Az Alibaba igazgatója a buddhizmust és a taoizmust is élete fontos részének tekinti. Cége az egyik legsikeresebb online kereskedelemmel és reklámmal foglalkozó vállalat a világon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Michael Dobbs-Higginson

 

Zimbabwében született és elég kalandos fiatalkora volt, többek között árult kesztyűket, fotózott újságnak és volt favágó is. Amikor Japánba került, elkezdte a japán kardvívás, a Kendo művészetét, valamint szerzetesnek állt egy buddhista kolostorban. Ezt követően befektetési bankárként helyezkedett el a Merril Lynchnél, melynek idővel az ázsiai részlegének a vezérigazgatója lett. Afrikai gyökereit nem feledve, segít az internetes vásárlást kiépíteni.

 

 

 


Forrás: Compelo

Kapcsolódó

Hírek

Egyszázalék – 2024

A Tan Kapuja Buddhista Egyház technikai száma 0255 – Köszönjük szépen, ha adója egy százalékával fenntartónkat támogatja! Az állampolgárok az idei évben is felajánlhatták személyi