Főoldal > Szathmári Botond: A buddhizmus magyarországi elterjedésének korai szakasza

Hanganyagok

Szathmári Botond: A buddhizmus magyarországi elterjedésének korai szakasza

„A könyv elsőként dolgozza fel a magyar buddhizmus kalandos történetét, a kezdeti próbálkozásoktól a rendszerváltásig, így hiánypótló műnek számít. Igyekszik minden olyan kezdeményezést tárgyalni, amely valamiféle buddhista vallásgyakorlat megteremtésére irányult. A téma feldolgozása a korabeli forrásokra, dokumentumokra támaszkodik. A tárgyalandó időszakban határozottan elkülönülnek különböző korszakok, így beszélhetünk egy látens előtörténetről, majd a buddhizmus megismerésének koráról, amely Kőrösi Csoma Sándor munkásságának az eredménye. Rá a későbbi buddhisták sok esetben mint bódhiszattvára tekintenek. Ezt követte a magányos útkeresők korszaka, aminek érdekessége, hogy többük Máramarosszigeten született. A két világháború között már kísérlet történt egy buddhista közösség megteremtésére, ami azonban zátonyra futott. Mások ebben az időben külhonban találtak rá a Tanra. Mindkét csoportban sok volt a művész, elsősorban festők kacérkodtak a buddhizmussal, de volt közöttük kalandor-kém is. A sors különös játéka, hogy az első és máig is működő közösséget az ötvenes években sikerült megalapítani, ennek a különös történetére is fény derül a könyvben. Végül a rendszerváltás előtti időszakban Nyugatról érkeztek tanítók, akik új irányzatokat hoztak az országba. A történetet az igen gazdag képanyag (123 korabeli fotó) teszi átélhetőbbé.”

Megjelenési adatok: Budapest, A Tan Kapuja Kiadó, 2022.
ISBN: 978 615 5935 10 7

Felolvassa: Koleszár Bazil Péter

 

BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram