Főoldal > Imádkoznak a buddhisták? Miért?

Imádkoznak a buddhisták? Miért?

Miért imádkozna egy buddhista, ha nincs kihez és nincs miért? Hiszen a cél a lemondás és ezáltal a megszabadulás. Következzen pár gondolat arról, hogy mit jelent imádkozni buddhistaként.

Imádkozni azért, hogy együttérzőek legyünk

Mark Unno

Könnyű elfeledkezni arról, hogy a végső megvalósítás a határtalan együttérzés és egység állapota. Amikor összetesszük a kezünket, nem csak egy kéz érinti a másikat. Ha odafigyelünk, észrevesszük, hogy ilyenkor mintha tanítónk, vagy a Buddha fogná a kezünket, hogy átérezzük a mérhetetlen együttérzést és bölcsességet. Abban a pillanatban az hogy, élünk-e vagy halunk, egészségesek vagy betegek vagyunk, megvilágosodunk, vagy sem másodlagos lesz ahhoz képest, hogy teljesen jelen van a buddhatermészet velünk. Minden, amire szükségünk van, ott van a kezünkben, miközben meghajlunk. A nagy együttérzés itt és most teljesedik ki.

Ezt akár imának is hívhatjuk.

 

Imádkozni, hogy megértsük az ént

Jan Chozen Bays

Sok buddhista tanító imádkozik. Egy nem istenhívő vallásban ez felvet pár kérdést: Kihez? Mihez? A mindennapos zen gyakorlásban mintha magunkhoz imádkoznánk. Egyszerre a korlátozott, egyéni énünkhöz, valamint a határtalan lényünkhöz. Nem személyes javakért imádkozunk, hanem hogy szívünket és elménket az együttérzés és a világosság pozitív tulajdonságaira hangoljuk. Kifejezzük a szándékunkat, hogy képesek legyünk kiterjeszteni együttérzésünket és bölcsességünket magunkra és másokra egyaránt.

 

Imádkozni a felébredésért

Elizabeth Mattis-Namgyel

Mit jelent imádkozni a saját egyéni érdekeinktől függetlenül? Azt, hogy a mély, feltétlen éberségért imádkozunk, ami független az egónktól. Már attól, hogy ezt kérjük, megtapasztaljuk az áhitatot és az alázatot. Engedjük az életnek, hogy megérintsen minket, és halljuk meg a hívását, hogy együttérzően, szeretetteljesen haladjunk előre.

 

Forrás: Lion’s Roar
Készítette: Harlam Bálint

Kapcsolódó

Hírek

Egyszázalék – 2024

A Tan Kapuja Buddhista Egyház technikai száma 0255 – Köszönjük szépen, ha adója egy százalékával fenntartónkat támogatja! Az állampolgárok az idei évben is felajánlhatták személyi