Főoldal > Ferenc pápa ázsiai útja

Ferenc pápa ázsiai útja

Ferenc pápa november 20 és 23. között Thaiföldre látogatott, ahonnan Japánba utazott tovább. A két országban összesen több millió keresztény él, legutóbb II. János Pál pápa látogatott ide a 80-as években.

Thaiföldön a buddhizmus nem államvallás, de kitüntetett szerepet élvez: törvény írja elő például, hogy a mindenkori királynak théraváda buddhista vallásúnak kell lennie. A népesség közel 95%-a buddhista, de a más vallásúak is szabadon gyakorolhatják a hitüket. A kereszténység az iszlám mögött a harmadik legnépszerűbb vallás, melyet a 70 milliós népesség kicsit több, mint 1%-a tekint magáénak. Ferenc pápa látogatása a „sziámi misszió” 350. évfordulójára esik, mely esemény a katolikus hittérítők első érkezését jelöli. 

A katolikus egyházfő csütörtökön nyilvános szentmisét vezetett kb. 70 000 embernek, valamint találkozott a királyi párral és a miniszterelnökkel is. A pápa utóbbinak kifejezte sürgetését az emberkereskedelem elleni határozott fellépésre, Thaiföldet ugyanis Délkelet-Ázsia emberkereskedelem-központjának tartják.

Pope Francis meets King Maha Vajiralongkorn and Queen Suthida on Thursday. From bangkokpost.com

Ferenc pápa a thai királyi párral beszélgetett csütörtökön

 

Ferenc pápa látogatásának legfőbb célja azonban a kereszténység és a buddhizmus közötti kapcsolat megerősítése volt. Thaiföldi látogatásának megkoronázása a thai legfőbb buddhista apát, Tiszteletreméltó XI. Szomdet Phra Arijavongszagatananával való találkozása volt. A történelmi beszélgetésre a Bangkok központjában található, fenséges templomban, a Wat Ratchabophitban került sor.

The Pope meets with Japanese Prime Minister Shinzo Abe, 2014. From americanmagazine.org

Abe Shinzo japán miniszterelnökkel 2014-ben

 

Innen szombaton Japánba utazott tovább, ahol a 16. század óta jelen vannak a keresztény misszionáriusok, ám a két vallás kapcsolata korántsem volt mindig felhőtlen (ahogy azt például a nagy sikert aratott Silence című film is bemutatja). A huszadik-huszonegyedik században (főleg az értelmiség körében) újra népszerű lett a kereszténység itt, de ahogy Yasuo Furuya teológiaprofesszor elmondta: „[a kereszténység] nem tudott kulturálisan beépülni a modern társadalomba.”

Ferenc pápa kiemelt célja, hogy meglátogassa Hirosimát és Nagaszakit, a II. Világháborúban ledobott két amerikai atombomba becsapódásának helyszínét. Látogatásának egyértelmű üzenete az, hogy a világ nagyhatalmainak le kell szerelniük az atomfegyvereiket, ha hisznek a békés közös jövőben. 

 

Forrás: Buddhist Door

Kapcsolódó

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a