Tűzönjárás Japánban, szerzetesek vezetésével

Idén újra megrendezték a Tokió melletti Takao hegy, a Takao szan tövében a hivatari macuri-t, a tűzönjáró fesztivált. A hívők mezítláb sétálnak keresztül a forró parázson, miközben imákat recitálnak saját maguk, családjuk és az egész világ egészségéért és jólétéért.

Az eseményt hagyományosan március második vasárnapján rendezik és általában 3-4ezer érdeklődőt vonz. Tavaly az esemény elmaradt és idén is, a járványhelyzetre való tekintettel csak korlátozott számban vehettek részt rajta a hívek. Az ő számukat ezer főben maximalizálták a távolságtartási szabályok miatt.

 

Kép: japanistry.com

 

A 2019-es, még zavartalan körülmények közt megtartott fesztiválról a TokyoStreetView közölt videoösszefoglalót.

Az egyik résztvevő, Kosó Kamimura, a Jakuóin templom szerzetese szerint „A testünk áthaladása a lángok között megtisztítja a lelket és közvetíti az imáinkat a Buddha felé. Történelmileg a Takao hegy fontos helyszíne volt a pestistől való megszabadulásért való imádkozásnak, ezrét úgy érzem meg kellett tartanunk idén a fesztivált, természetesen megfelelő óvintézkedések mellett.”

Maga a fesztivál mintegy ötven éves múltra tekint vissza ezen a helyszínen.

Először a szerzetesek fából és a japán ciprus leveleiből egy nagy tüzet gyújtanak, majd lelocsolják vízzel. Az így kapott parazsat összegyűjtik és két sávban szétterítik, ezen fognak járni, miközben imákat kántálnak.

 

A lángoló máglya. Kép: japanistry.com

 

Azonban mielőtt megkezdődne maga a tűzönjárás, a szerzetesek egy szertartárs keretében recitálással szentelik meg a helyszínt és űzik el a rossz szellemeket.

Íjászszertartás is része a rossz szellemek elűzéséért tartott ceremóniának.

Kép: japanistry.com

 

 

Kép: japanistry.com

 

 

Ezután felolvassák az esemény támogatóinak a nevét. Ezután szólítják az adományokat felajánlókat ki a tűzönjárásra. A kisgyermekeket szerzetesek viszik át karukban tartva az izzó parázs fölött.

Kép: Reuters

 

 

A nézők számára kötelező volt a maszk használata a fesztiválon.

Japán, hozzánk hasonlóan a koronavírus járvány harmadik hullámának közepén van, Tokió rendkívüli állapotot hirdetett, és az ezzel járó óvintézkedésektől várja a járvány terjedésének megállását, lassulását. Tokió rendezte volna tavaly a Nyári Olimpiai Játékokat, amit a járvány miatt az idei évre toltak el. Ezt a kormány már mindenképpen szeretné megtartani, még akkor is, ha a közvélemény erősen megosztott ilyen méretű világesemény megrendezését illetően.

„A koronavírus fertőzés világszerte terjed, úgyhogy én azért imádkozom, hogy ne terjedjen tovább” – mondta Eriko Nakamura, egy a háttérben recitáló buddhista szerzetes. „A tűzönjáró szertartást szabad ég alatt tartottuk és erősen korlátozott számú közönség előtt. De ha itt lesz az olimpia, azt már sokszor zárt tértben rendezik, úgyhogy remélem, hogy sikerül a nézők számát a felére csökkenteni.” – tette hozzá.

Forrás - Buddhistdoor

Reuters, képpel és egy rövid videóval

japanistry.com

 

Hírszerkesztő Fenyvesi Róbert