
- 2023 szeptember 25.
A BuddhaFM rádió pályázati felhívása haiku művek készítésére
Fogalmazz meg haiku formájában egy, a természettel kapcsolatos közvetlenül megélt szubjektív pillanatot: egy varázslattal teli, élő, eleven élményt! Lehetséges, hogy van olyan a BuddhaFM rádió hallgatói között, aki vissza tud emlékezni egy ilyen jelentős megélésre, erős jelenlétre és máris három sorba, 5-7-5 szótagba sűríti. Mindenki mást arra bíztatunk, hogy kerekedjen fel és nagy nyitottsággal vesse bele magát az erdőbe, sétáljon tavak, folyók partján, ölelgessen fákat, vagy csak lélegezzen mélyeket, hogy megtapasztalja és haikuban fejezze ki az élő, lélegző, érző természetet.
A legjobb pályaműveket BuddhaFM pólóval, BuddhaFM övtáskával, buddhista könyvekkel díjazzuk és persze megosztjuk a rádióhallgatókkal.
Egy pályázó legfeljebb három haikuval nevezhet, amelyet a radio@buddhafm.hu címre várunk. A zsűri pártatlan munkáját megkönnyítendő, az e-mailben az alkotó neve és a haiku mellé egy jeligét is kérünk!
Határidő: 2021 január 31.
Pályázat kódja: Haikupályázat2020
Benyújtási határidő: 2021 január 31.
Újságíróknak adott nyilatkozatában Őszentsége a Dalai Láma megismételte azt a korábbi állítását, hogy a tibetiek több autonómiát szeretnének, nem politikai leválást Kínáról. Továbbá kijelentette, hogy
Programajánló beszélgetés Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével a múzeum ősszel várható eseményeiről. Riporter: Udvardi Márton (2023) A Hopp Ferenc Ázsiai
Egy nevét lényegtelennek találó interjúalanyunkkal készült riportunkhoz egy általa írt „szent leckét” idézünk: “Mester! Mi segít? – Ha belátod, hogy semmi sem segít, az segít.