Spirituális krízisek – a szellemi ébredés buktatói – Beszélgetés Dr. Pressing Lajossal

„A Buddha mikor elérte a fölébredést, akkor ő maga is erről úgy számolt be, mint egy megrázó és döbbenetes élményről. Mint amikor egy egész életről lehullik a fátyol. Ez egy egyénen túli, – mondjuk úgy, hogy döbbenetes élmény. Egyébként a hagyományok inkább gyönyörtelinek nevezik, mint szenvedéstelinek. Egyfajta extatikus élmény. Akik röviddel utána találkoztak vele, azok […]

Kína megszakította a kapcsolatait a Cseh Köztársaság elnökével annak a Dalai Lámánál tett látogatása miatt

Kína megszakít minden kapcsolatot Petr Pavel cseh elnökkel a Dalai Lámával való múlt havi találkozója miatt – jelentette be kedden a pekingi külügyminisztérium. „Figyelmen kívül hagyva Kína ismételt tiltakozását és határozott ellenkezését, Petr Pavel cseh elnök Indiába utazott, hogy találkozzon a Dalai Lámával. Ez súlyosan ellentétes a cseh kormány által a kínai kormánynak tett politikai […]

Építészeti mesemondó – Beszélgetés Zubreczki Dáviddal

„Azok a házak amiket én szeretek, azok azok, amik folyton átalakultak és újabb és újabb rétegekekkel gazdagodtak.” Zubreczki Dávid építészeti mesemondóval, a A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jelenlegi hallgatójával beszélgettünk, többek között Dávid építészeti sétáiról, a szakrális építészetről, a belső  szellemi-lelki építkezésről, a tanulás folyamatairól. Azoknak is ajánljuk ezt a riportot, akik hezitálnak, hogy jelentkezzenek e […]

Szerzetesek százai gyűltek össze Kambodzsában, hogy ünnepeljék a Thaifölddel kötött tűzszünetet és gyászolják a halottakat

Kambodzsában több száz buddhista szerzetes tartott pénteken vallási szertartást a legutóbbi, a thaiföldi erőkkel való határ menti összecsapásokban megölt katonák emlékére és imádkoztak a tartós békéért. A fővárosban, Phnompenben, a királyi palota közelében lévő, az ország fő vallási iskolájától egy közeli templomba vonultak, ahol szerzetesnők, világi férfiak és nők is csatlakoztak hozzájuk.   A szerzetesek […]

Mit tanítanak a növények? – Beszélgetés Tóth Andrea Beátával

„A Vipassana meditáció nyitotta ki a csatornáimat a quantum szemlélet felé. …különösen a multidimenzionális tudatosság felé. Most már évek óta egy nagyon fontos élményem, hogy hogyan lehet más létsíkokkal is kapcsolódni és hogyan lehet megérteni az emberi létezést. … A Thétának, a quantum szemléletnek is az a lényege, hogy egy részünk tartózkodik itt az emberi […]

A Cseh Köztársaság továbbra is támogatja Tibet ügyét

A cseh elnök, Petr Pavel találkozott a Dalai Lámával és további támogatásáról biztosította a tibetiek kulturális és vallási autonómiára irányuló erőfeszítéseit.   A Cseh Köztársaság delegációját, amelynek tagja volt Dr. Eliska Zigova nagykövet, Kateřina Petersen misszióvezető-helyettes és más tisztviselők, a Thiksze kolostorban fogadta Penpa Cering szikjong (miniszterelnök), Dölma Gyari kalon (miniszter-biztonsági osztály), Norzin Dölma kalon […]

Fenntarthatóságtól az önfenntartásig – Beszélgetés Mark Richards-al

„Nagyon fontos dolog, ha az ember … alárendeli magát a természetes ciklusoknak, akkor teljesen másképp viselkedik automatikusan. Nem csak gyomnövényt látsz, amit le kell vágni, hanem gondolkodni fogsz azon, hogy miért kell ez a növény ott, mit csinál, milyen állapotban van a kert, miért van szüksége ennek a földnek ott erre a növényre. Más a […]

Növekvő turistaforgalom és fokozódó fejlesztések Kapilavasztuban

Az indiai Uttar Prades állam kormánya 60 millió rúpia (693 000 USD) értékű turizmusfejlesztési projekteket hagyott jóvá a Sziddhárthnágar körzetben található Kapilavasztu ősi helyszínén, válaszul az egyre növekvő turistaáradatra. A július 19-én jóváhagyott kezdeményezések célja az infrastruktúra javítása, az alapvető turisztikai létesítmények létrehozása és a jelentős nevezetességek műemléki megőrzése. Jaiveer Singh turizmusért és kultúráért felelős […]

Újabb sztúparombolások Tibetben

A kínai hatóságok több száz buddhista sztúpát és Padmaszambhava szobrot romboltak le a tibeti Karzében. A helyi lakosságot érintő szigorú korlátozásokat vezettek be.  A tibeti vallási örökség elleni súlyos támadásként a kínai hatóságok a múlt hónapban több mint 300 buddhista sztúpát és egy tisztelt Guru Rinpocse szobrot romboltak le Drakgo (kín. Luhuo) megyében, Karze (kín. […]

Dharmanap A Tan Kapuján

Augusztus 10-én, vasárnap reggel 8 és este 8 között ismét Dharmanap-ot rendez A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Az egész napos rendezvényen a buddhizmushoz, a buddhista gyakorláshoz kapcsolódó elméleti előadások, beszélgetések, szertartások, ülő- és mozgásgyakorlatok, zen művészeti foglalkozások, gyerekfoglalkozások, valamint meditációs koncert várják az érdeklődőket A Tan Kapuján. Az idei […]