Programajánló beszélgetés Szaladják „Taikyo” Istvánnal – Utazás Hirosigével c. kiállítása kapcsán

„A legfontosabb, hogy az én szándékom szerint ezeknek a képeknek nincs intellektuális jelentésük. Önmagukat jelentik, mint ahogyan a táj is önmagát jelenti. …ezek a képek a nyelv, és a gondolkodás előtti állapotba nyúlnak vissza, a láthatatlan történet részei. …Jártunkban-keltünkben, utazásaink során ez a láthatatlan világ úgy bukkan fel, és akkor válik láthatóvá, ha a tudat […]

Beszélgetés Dr. Pressing Lajossal a Halottak napjáról

„Valójában a hétköznapi halál az élet jele. Annak a jele, hogy lehettünk akármilyen megátalkodottak, bármennyire ostobák, szűklátókörűek és bármennyire erős lehetett bennünk a kapaszkodás és a letapadás ahhoz a karmikus helyzethez, amiben éltünk, az élet előbb-utóbb felül kerekedik és eloszlatja.” November elsején a halottainkra emlékezünk. Ebből az alkalomból Dr. Pressing Lajost kértük, hogy különböző  – […]

STAFÉTA – Rácz-Kiss Andreát, a BuddhaFM fordítóját Fejér Gyopárka kérdezi

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit. Kézről kézre adjuk a mikrofont. A sorozat következő részében Rácz-Kiss Andreával, a BuddhaFM fordítójával beszélgettünk. Rácz-Kiss Andrea nagyjából 2014 óta a Buddha FM fordítója. A buddhizmussal kb 20 éve […]

STAFÉTA – Kövesdi László színészt, rendezőt, a BuddhaFM egyik hangját Udvardi Márton kérdezi

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit. Kézről kézre adjuk a mikrofont. A sorozat következő részében Kövesdi László színésszel, rendezővel, a BuddhaFM egyik hangjával beszélgettünk. Kövesdi Lászlónak hívnak. Néhány mondat kiegészítés a riporthoz: Nehezen nyilatkozom magamról, nem […]

A Dalai Láma gratulációja az idei Nobel-békedíjasnak

Őszentsége, a Dalai Láma levélben gratulált Terumi Tanaka, Sigemicu Tanaka és Tosijuki Mimaki uraknak, a japán Nihon Hidankjo szervezet társelnökeinek az idei Nobel-békedíj elnyerése alkalmából. A szervezet az 1945 augusztusi amerikai atomtámadások túlélőit, a hibakusákat képviseli. Az 1956-ban alakult, több, már addig is létező hibakusa szervezetet egyesítő Nihon Hidankjo célja az atomfegyverek veszélyeire való folyamatos […]

Buddhista közösségek segítenek a Helene hurrikán utáni helyreállításban

Míg a floridaiak a Milton hurrikán támadására és az utóhatásaira készülnek, addig a Helene hurrikán nyomvonalán már a takarítási munkálatokat végzik. A Helen Florida, Georgia és Dél-Karolina egyes részein söpört végig, majd Észak-Karolina, Tennessee és Virginia felett több mint ötven centiméternyi csapadékot zúdított le rövid idő alatt. A helyreállítási munkálatok folyamatban vannak, az anyagi kár […]

Beszélgetés Varga Livius zenésszel – Művészek és a buddhizmus sorozat

„Sok embernek a jógáról egy testét tekergető ember jut eszébe, esetleg egy TV előtt polifoamon relaxáló kismama. A kép nem hamis, de sokkal nagyobb és színesebb a jóga világa. Vagy a világ jógája? A jóga valójában kapcsolódás az intelligens univerzumhoz. Az Egységhez, melynek az egyes ember maga is szerves, sőt teremtő része. „ Varga Livius […]

STAFÉTA – Fenyvesi Róbertet, a BuddhaFM hírszerkesztőjét Bende Zsuzsanna kérdezi

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit. Kézről kézre adjuk a mikrofont. Fenyvesi Róbert jelenleg pizzasütésből él, de volt már vásári eladó, fényképész, mozigépész is. 2001-óta több részletben a Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatója. Hogy mennyire […]

Weiner Sennyey Tibor: Öt előadás Weöres Sándorról

Weiner Sennyey Tibor költő, író, a DRÓT főszerkesztője legutóbbi Hamvas Béláról szóló könyvében is írt már Weöres Sándor világairól, de 2020 nyarán megpróbálta öt előadásban összefoglalni, hogy ki volt Weöres Sándor, mi mindent tudunk és nem tudunk róla, miért olyan megkerülhetetlenül fontos számunkra, hogy ismerjük, (újra)olvassuk, és továbbgondoljuk életművét, különösen most. Az előadások meghallgathatók a […]

Buddhista fesztivál Dél-Koreában

A kultúra mentén igyekszik összehozni az ifjabb és idősebb korosztályokat a dél-koreai Csogje-rend által ismét megszervezett Buddhista Kulturális Fesztivál. Immár ötödik alkalommal rendezik meg a fesztivált október 17-24-e között a Csogjésza komplexumban Szöulban. Ez az első alkalom viszont, amikor a Csogje-rend követői nem csak támogatják a fesztivált, de maguk is részt vesznek különböző produkciókkal. Október […]