Beszélgetés Bajnay Beáta flamenco táncossal – A Tan Kapuján túl sorozat

„Mindig mindenhonnan kilógtam, és amikor menedéket vettem, itt éreztem először, hogy elég széles ez a dolog, hogy beleférjek. …rendezettebbé teszi az egyébként össze-vissza kalandozó személyiségemet, gondolataimat. Ebből a szempontból is jót tett a buddhizmus, nemcsak a kétségbeeséstől mentett meg a pandémia idején.” Bajnay Beáta flamenco táncos, tánctanár, koreográfus és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola volt […]

STAFÉTA – Bende Zsuzsannát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Balogi Virág

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit. Kézről kézre adjuk a mikrofont. Bende Zsuzsanna hat éve a BuddhaFM munkatársa. Saját bevallása szerint három rövid mondatban összefoglalható a szellemi-lelki hullámvasutazás lényege, amire 30 éve ült fel: nem […]

Öt Kulcs az éberség teljes ösvényéhez – online kurzus

A Lion’s Roar buddhista magazin öt hetes online kurzust hirdet Öt Kulcs az éberség teljes ösvényéhez (Five keys to the Complete Path of Mindfulness) címmel október 24-i kezdettel. Az ötször egy hetes tanfolyamon lesz kérdezni élőben a tanítóktól, előre rögzített tanításokat meghallgatni, vezetett meditációs gyakorlatokon részt venni, olvasnivalóhoz, írásos anyagokhoz hozzáférni, interaktív kapcsolatot tartani az […]

Programajánló – A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum októberi programjai

Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével beszélgettünk a múzeum októberben várható programjairól. Riporter: Udvardi Márton (2024) A Múzeum Facebook eseményei Az adás időpontja: 2024. szeptember 25., szerda 08:35 2024. szeptember 26., csütörtök 11:35 2024. szeptember 27., péntek 14:35 2024. szeptember 28., szombat 16:35 2024. szeptember 30., hétfő 17:35 2024. október 1., […]

Az akciószínész egy buddhista eseményen Szingapúrban

Jet Li, a híres akciószínész is részt vett egy tibeti buddhista eseményen, amit Szingapúrban, a Sands Expo és Kongresszusi Központban rendeztek szeptember 14-15-én. Az esemény, amin a művész feltűnt, egy Ezerkarú Avalokitésvarának szentelt nagy púdzsa volt.  A Drikung Kagyü hagyományt követő szingapúri OM Központ (OM Center Singapur) által szervezett eseményen a neves tibeti buddhista mester, […]

STAFÉTA – Kakasy Dórát, a BuddhaFM színésznőjét kérdezi Bende Zsuzsanna

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit. Kézről kézre adjuk a mikrofont. Kakasy Dóra szabadúszó színésznő, két csodálatos kiskamasz gyerek anyukája, akik házi tanítói a türelem és a tudatosság mindennapi gyakorlásához. A színház és film világán […]

STAFÉTA – Varjasi Gézát, a BuddhaFM riporterét kérdezi Tóth Zsuzsanna

Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak készítőit. Kézről kézre adjuk a mikrofont. Varjasi Géza 10 éve a BuddhaFM rádió riportere. Buddhista tanító és dzokcsen gyakorló. A 80-as évek vége kezdett buddhizmussal foglalkozni, 1992-ben került kapcsolatba A […]

Iskolaépítési projekt a földrengés sújtotta Törökországban dél-koreai segítséggel – elkötelezett buddhizmus

A tiszteletreméltó Dharma mester és buddhista aktivista, Pomnyun Szunyim, és az általa alapított humanitárius segélyszervezet, a Koreai Dzsungtó Társaság (Jungto Society Korea – JTS) önkéntesei augusztus 28-án visszatértek Törökországba, hogy megtekintsék annak az iskolaépítési projektnek az előrehaladását, amelyet a társaság a Dél-Törökországot és Szíria egyes részeit érintett pusztító földrengések után kezdeményezett.    Nem sokkal azt […]

Élő közvetítés: Hosszú élet ima a Dalai Lámával szeptember 18-án

Őszentsége a Dalai Láma 2024. szeptember 18-án, szerdán, egy hosszú élet imán vesz részt, amelyet a Tibeti Nők Egyesülete (Tibetan Women’s Association), a Dalhousie Egyetem és Lhászai Kerületek volt diákjai ajánlottak fel neki a tibeti főtemplomban, Dharamszalában. Az élő internetes közvetítés tibeti, kínai, vietnámi, orosz, német, mongol, hindi, koreai, olasz, indonéz és spanyol nyelven is […]

A Dalai Láma köszöntötte India miniszterelnökét annak születésnapja alkalmából

Őszentsége a XIV. Dalai Láma levélben köszöntötte fel India miniszterelnökét, Narendra Modit annak születésnapja alkalmából, és kívánta neki a legjobbakat:   “India az ‘ahimszá’ (ártalmatlanság) és a ‘karuná’ (együttérzés) ősi hagyományaival példát mutat a világnak” – írta Őszentsége. „Ráadásul növekvő nemzetközi befolyásával, amellett, hogy erős demokrácia, India komolyan hozzá tud járulni a békéhez és a […]