S. Varga Ilona Tibetről, buddhizmusról, fényképekről a BuddhaFM adásában

A kép rólam az Indus és a Zanskar folyó találkozásánál készült Ladakhban. A többi kép egy cham ünnepről - Chemreyben készült, majd egy Csenrézi szertartás egyik pillanata szintén Chemreyből. A perakot viselő asszonyok Diskitben ültek egy cham ünnepen, majd egy manikőfalat láthattok, mely a világ leghosszabb manikőfala Hemish mellett. Az utolsó előtti képen Chilling mellett kanyarog a Zanskar folyó. Chillingről beszélek a riportban is. Az utolsó képen Thikseyben a hajnali pooja szertartáson doboló kis szerzetesfiú látható.

 

 

Tanulmányaim befejezése után a könyvszakmában dolgoztam, irodalmi szerkesztőként, könyvkiadóként. Később reklámvonalon tanultam tovább, reklámpszichológiával, filmrendezéssel foglalkoztam. Több televíziós és rádiós adás, klipek, reklámfilmek készítésében működtem közre. Sajtómegjelenéseim évtizedek óta vannak, zenei, fotós, irodalmi és pszichoterápiás témákban. Hosszú évek óta nemcsak szerkesztéssel, fotózással, de írással is foglalkozom. Rendszeresen jelennek meg munkáim különböző nyomtatott és online folyóiratokban.

Ma mindezen tevékenységek mellett pszichoterapeutaként is dolgozom, tagja vagyok az Integratív Pszichoterápiás Egyesületnek valamint a Pszichodráma Egyesületnek. Egyéni- és csoportterápiákat, tánc- és mozgásterápiákat végzek. Ifjúságpszichológiai kutatást, személyiségfejlesztést, -elemzést végzek.
 
Tanulmányaimat többek között A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán is végeztem. Elkötelezetten kiállok a tibeti ügyek mellett, szeretném menteni a menthetőt a magam szerény eszközeivel is.
 
Itt van két link a tibeti világgal kapcsolatos cikkeimből. A második linknél le kell görgetni a 710. oldalig, ott kezdődik a Chilling cikk:
 
Ezeken az oldalakon lehet még fotót nézni, és többet olvasni rólam: http://www.alionphoto.com/ , http://www.pszichodrama.eoldal.hu/
 

A rádió műsorában hallható interjút Harlam Bálint készítette.