Hogyan tettük tönkre a mindfulnesst

Épp egy mindfulness-forradalom közepén élünk, de egyre több a kritikus is. Lehet, hogy mégsem ez az a csodaszer, amely az embert minden bajától megszabadítja?

Lélegezz. Légy jelen a pillanatban. Élj az ittben és a mostban.

Biztos vagyok benne, hogy ezek mindenkinek ismerősen csengő szavak, mert épp egy mindfulness-forradalom közepén élünk. A mindfulness-kurzusok elárasztották a világot, emberek százezrei iratkoznak be a mindfulness-alapú stressz-csökkentést (MBSR) és más meditációs technikákat oktató kurzusokra művelődési házakban, iskolákban, kórházakban, börtönökben és munkahelyeken. Ráadásul számos kutatás szerint a mindfulness szinte mindenre jó: gyógyítja a szorongást, a depressziót, a szívbetegséget.

Ám egyre több a kritikusa is, akik górcső alá veszik a mindfulnesst. Lehet, hogy mégsem ez az a csodaszer, amely az embert minden bajától megszabadítja?

Az egyik kritikus furcsamód a francia buddhista szerzetes, Matthieu Ricard, aki a világ egyik legismertebb mindfulness-szakértője. Nemrég megkérdeztem Ricard-t, mit gondol a mindfulness népszerű, világi verzióiról, mint az MBSR, vagy a mindfulness-alapú kognitív terápia, amelyet úgy jellemeztek, mint „buddhista meditációt a buddhizmus nélkül”. Ricard négy évtizedet töltött éberségmeditációval a Himalájában, és „a világ legboldogabb embereként” vált ismertté, ezért arra számítottam, hogy lelkes szószólója a módszernek. A válasza megdöbbentett.

„Sokan beszélnek a mindfulness-ről” – mondta Ricard. – “De fennáll a veszélye, hogy túlzottan szó szerint veszik: hogy egyszerűen csak legyünk tudatosak. Tudatos mesterlövészek vagy tudatos pszichopaták. Hiszen egy mesterlövésznek összpontosítania kell, semmi sem terelheti el a figyelmét; nyugodtnak kell maradnia, és mindig visszaterelnie a figyelmét az adott pillanatra. És nem ítélkezik: csak megöli az embereket, ítélkezés nélkül.”

Ricard csak félig viccelt a mesterlövésszel. Mindfulness-tanfolyamok egyre gyakrabban szerepelnek katonai kiképzésekben, és a céges világba is beszivárgott már: a “McMindfulness” segít a stresszes Wall Street-i tőzsdecápáknak, hogy megőrizzék nyugalmukat és összpontosítani tudjanak a bizonytalan piacon a kockázatos ügyletek közepette. Jon Kabat-Zinn, az MBSR atyja gyakran tart reggeli mindfulness órákat az éves davosi Világgazdasági Fórumon a vezérigazgatóknak.

Ricard véleménye szerint a világi mindfulness mozgalom erkölcsi alapok nélkül kínálja a mindfulnesst. Ez az „én, én, én” mindfulness lehet, hogy jó nekünk, de nem feltétlenül tesz minket jóvá. Az ősi buddhista hagyomány ezzel ellentétben megadja azt a szükséges erkölcsi keretet, amelyben szerepel az együttérzés, az empátia és a törődés is. A világi kurzusok is átvehetnék ezt a szélesebb, értékalapú perspektívát, de a legtöbb nem foglalkozik ezzel -hiperindividualista világunk igényeire szabják a mindfulnesst.

A mindfulness elburjánzó félreértelmezése még a Carpe Diem ősi koncepcióját sem kíméli. A pillanat megragadásának ideája Horatius római költő i.e. 23-ban írott költeményéből ered:

“Miközben beszélünk, az irigy idő elszáll.

Ragadd meg a napot, és hagyj a lehető legkevesebbet holnapra!”

Erre a gondolatra alapozva a carpe diem üzenete évszázadokon át azt jelentette, hogy ragadjuk meg az élet elillanó lehetőségeit, legyen az egy új állás vagy egy széthulló házasság megmentése.

A cikk írójának kutatása azonban (melyben több ezer eredeti forrás szerepel) azt mutatja, hogy az emberek majd’ 20%-a köti a carpe diem fogalmát az itt és mostban való tudatos jelenléthez. Úgy tűnik, egy több mint 2000 éves kifejezés kezdi elveszíteni a valós értelmét.

Ráadásul a mindfulness olyan mértékben uralja a kultúrát, hogy kiszorította a jelenlét más módjait. A lélegzetre való összpontosítás valóban kiváló módszer arra, hogy ebbe az állapotba kerüljünk, de van még legalább három más, ugyanennyire értékes módszer arra, hogy jobban jelen legyünk az életünkben:

  • Flow: ez azt jelenti, hogy annyira elmerülünk egy tevékenységben, hogy elveszítjük az időérzékünket, és teljesen jelen vagyunk a pillanatban. Gyakran fizikai vagy kreatív kihíváshoz kapcsolódik (vagy mindkettőhöz egyszerre, mint egy kosármeccs), és nagyon más, mint a nyugodt, tudatos lélegzetfigyelés.

  • Életöröm: ilyenkor az ember kicsattan az örömtől és életkedvtől, és szinte nem tud nem a jelenben élni. Teddy Roosevelt gyakran tört ki hahotában, és szívesen kergetőzött gyerekeivel a Fehér Házban. Egy brit diplomata így beszélt róla: „Sose szabad megfeledkeznünk róla, hogy az elnök körülbelül hat éves.” A népesség 6-10 százsaléka ilyen személyiség Kay Redfield Jamison pszichológus szerint.

  • Extázis: ez a kifejezés az ógörög ekstasisból származik, jelentése „kilépni magunkból”. Sok módon átéljük ezt a hétköznapi életben, ilyen a szex, vagy amikor pulzáló zenére táncolunk egy rave partin. Az a varázslatos az ilyen élményekben, hogy ilyenkor automatikusan belépünk a jelen pillanat tudatosságába.

Szóval hanyagoljuk a mindfulnesst? Egyáltalán nem! De ne engedjük, hogy egyet jelentsen a jelenléttel. Kísérletezzünk a flow-val, az életörömmel és az extázissal, mint egyenrangú és teljes értékű módszerekkel a jelen pillanat megragadására. Emellett tudatosítsuk magunkban, hogy a mindfulness távolról sem erkölcsileg semleges tevékenység.

 

Forrás: Time
Készítette: Tari Zsuzsanna és Harlam Bálint