- Műsorajánló
A herceg egy buddhista szerzetesnek elmondta: feleségével minden nap meditálnak.
A herceg és felesége sok időt és pénzt fordítanak a jótékonyságra, most egy Number 7 nevű közösségi boltot látogattak meg az angliai Birkenheadben. A bolt és kávézó az alacsony jövedelműek számára ajánl megfizethető bevásárlási lehetőséget. A látogatás alkalmával beszéltek a bolt személyzetével és néhány vásárlóval is.
Itt találkoztak Kelsang Sonammal, a 69 éves buddhista szerzetessel, aki a tibeti buddhista tanító, Kelsang Gyatso Nyolc Lépés a Boldogság felé: a Szerető Kedvesség Budhista Útja című könyvét ajándékozta a hercegi párnak.
Harry herceg ekkor elmondta a szerzetesnek, hogy ő és a hercegné is minden nap meditálnak. A szokást valószínűleg felesége, Meghan hozta be kettejük életébe, mert tudvalevő, hogy ő már évekkel a királyi családba kerülése előtt megismerkedett ezzel a gyakorlattal.
Egy amerikai meditációs tanító, Light Watkins elmondása szerint, amikor öt éve találkozott Meghannel, ő már tájékozott volt a meditációt illetően és otthon kísérletezett vele. Meghan 2015-ben ezt írta életmód-blogjában:
„A múlt héten volt az egy éves évfordulónk a meditációval. Kapcsolatunk nagyon nehezen indult (elkalandozó gondolatok és unalom), de hamarost felforgatta az életem a csend, amit megtaláltam.”
„Nem tudom megmagyarázni, miért, de egyszerűen boldogabb vagyok tőle. Próbáljátok ki! A legrosszabb, ami történhet, hogy 10 percig csendben voltál ebben az állandóan zajos világban.”
A hercegi pár állítólag éberség-meditációt gyakorol, aminek alkalmazása rohamosan terjed a pszichoterápiában és a gyógyászatban. Számos kutatás igazolja ugyanis kedvező élettani hatásait, mint a stressz csökkenése, az immunrendszer erősödése, az összpontosítás javulása és a sort még oldalakon keresztül lehetne folytatni.
Akit a téma bővebben érdekel és azon gondolkozik, merre induljon el a tájékozódásban, ezen az oldalon magyar-, ezen pedig angol nyelven talál információt.

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő