- Műsorajánló
Yarchen Garból, mely egykor közel 10 000 szerzetesnek adott otthont, a közelmúltban több, mint 7000 szerzetest telepítettek ki a kínai hatóságok. A 2016-ban indult kitelepítési akciók idén nyáron új, elsöprő lendületet vettek és a teljes komplexum felét a földdel tették egyenlővé.
A bontási és kitelepítési munkálatok csak szünetelnek; a jövőben a kolostor teljes elpusztításával kell számolni. A ki- és bejárás most is tilos; a kitelepített szerzetesek jó részét megverték és átnevelőtáborokba hurcolták, ahol alapos kiképzést kapnak a kínai kommunista állam nagyszerűségéről.
A Radio Free Asia beszámolója szerint a lerombolt területet a hatóságok elkerítették és fűvel ültették be. A terület méretét jól szemlélteti, hogy gyalog 20-30 percig tart a séta egyik végéből a másikba.
Yarchen Gar kolostora Kham régióban, 4000 méterre a tengerszint felett található. 1985-ben alapította a néhai Achuk rinpocse, az egyik legnagyobb tiszteletben álló Nyingma mester. Testvérintézménye a közelben található, egykor ugyanilyen hatalmas Larung Gar, mely hasonló sorsra jutott.
A kolostor életéről tavaly számoltunk be bővebben.

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő