- Műsorajánló
Július 27-én ünnepelte a tiszteletreméltó Ácsán Szumédhó 86. születésnapját. Ennek apropóján tartott egy kérdés-válasz Dhammabeszédet „Út a halhatatlanság felé” címmel – tudtuk meg DhamaWitz nevű facebookfelhasználó bejegyzéséből.
Ácsán Szumédhó 1936-ban született az amerikai Seattleben, 1967-óta a théraváda hagyomány szerzetese. A thaiföldi Ubon tartománybéli Vatpápong kolostorban telepedett le. Tanítója a legendás Ácsán Cshá aki a Dhamma gyakorlati megközelítéséről elhíresült erdei hagyomány, a dhutanga, szigorú lemondást gyakorló szerzeteseinek meditációs mestere volt.
Mestere kérésére visszatért nyugatra. 1979-ben érkezett Angliába, ahol Nyugat-Sussexben megalapította a hagyományvonal első kolostorát a Csittavivékát, 1984-ben pedig az Amarávatí kolostort Hertfordshireben. Ezt a kettőt még számos kolostor és meditációs központ követte Angliában, Európában és a tengerentúlon egyaránt.
Máig a legnagyobb hatású nyugati származású meditációs mesternek tartják a théraváda hagyományban.
Magyarul is megjelent könyvei:
Csittavivéka – A csöndes tudat tanítása, Buddhapada Alapítvány 2000, Éppen a BuddhaFM műsorában hangoskönyvként is szerepel, illetve letölthető pdf formátumban innen
Így van ez – A valóság természete, Buddhapada Alapítvány 2004. Hamarosan a BuddhaFM rádióban hangoskönyvként is hallgatható Letölthető pdf formátumban innen
Az említett videó az alábbi linken tekinthető meg
Boldog Születésnapot Kíván a Buddha FM is!


Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda