Főoldal > Adásban a Tan! Láma Csöpel hat részes Lodzsong előadássorozata a Buddha FM műsorán.
- Műsorajánló
Tiszteletreméltó Láma Csöpel a Svéd Királyi Akadémia elvégzése után, 1974 óta a Belső Ösvény tanulmányozásával és gyakorlásával foglakozik, a tibeti hagyomány legkiemelkedőbb mesterei vezetése alatt. Részt vett a szemlélődés gyakorlatának hagyományos hároméves elvonulásán és azóta több országban, főleg Svédországban és Magyarországon tanít. Több könyve jelent meg, amelyekben a Belső Ösvény indiai és tibeti mestereinek tanításait fordította le, illetve látta el magyarázatokkal, így téve számunkra elérhetővé a igazi megértést és azt, hogy a központjainkban az általa vezetett gyakorlatok által ezt életünk részévé tehessük.
Életével és munkásságával méltó követője mestereinek. Jelenleg mestere, Láma Ngawang felhatalmazásával három meditáció központot vezet Magyarországon.

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda