Főoldal > A Tan Kapuján túl… Új sorozat indul a BuddhaFM rádióban
- Műsorajánló
A „Tan Kapuján túl” a Buddha FM új sorozata, melynek keretében azt vizsgálja, hogyan boldogulnak A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori hallgatói. Mi az, amit ott kaptak, mi az, ami velük maradt ebből akár hosszú évek során is, és milyen gyakorlati hasznát veszik az életben az ott tanultaknak, tapasztaltaknak.
A sorozat első részében Csonka Gábor, alias „vándorboy” a TKBF volt vallásbölcselet szakos hallgatója mutatkozik be, akinek mégis a kulturális antropológia volt a kedvence. Saját bevallása szerint egy „independent low budget traveller”, aki autóstoppal bejárta a világnak 150 országát. Nem lehet véletlen, hogy a kedvenc földrésze Ázsia, s hogy ars poeticájának egy része így hangzik: „A nagy bölcsek tanítása abból ered, hogy oszd szét mindened, vagy hagyj hátra mindent, s kezdd el (a valós) életed. Ez egyet jelent egy olyan kiüresítéssel, létbizonytalansággal, ami egyszersmind lehetővé tesz valami új befogadására. Félredobni megszokott életünket, előítéleteinket, s hagyni, hogy megtörténjenek velünk a dolgok. Ne csak átfussunk önnön életünkön, ne csak lefotózzuk-lenaplózzuk, hanem ott legyünk, benne legyünk.”
Riporter Bende Zsuzsanna
Az adás időpontja: 2020. JÚLIUS 30., CSÜTÖRTÖK 07:00; péntek 10:00; Augusztus 2., vasárnap 07:00; hétfő 13:00; kedd 16:00; szerda 20:00


Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda