Főoldal > A pszichológián innen és túl Szatmáry Ildikóval
- Műsorajánló
A pszichológián innen és túl – Lelki, szellemi problémákról, együttérzésről, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola mentorálási programjáról beszélgetünk Szatmáry Ildikóval.
„Szoktam mondani a betegeknek, – kórházi osztályon dolgozom, kardiológián – a hozzám forduló fiataloknak, hogy hát igen, emberek vagyunk, tényleg lehet olyan, amikor az ember bepánikol, hirtelen nagyon erős érzelmek jönnek fel, kell egy mankó, amibe bele lehet kapaszkodni, és ha az embernek annyi eszébe jut, hogy légzés, akkor az már egy jó dolog. Nekem ez nagyon sokat szokott segítni. Utána már könnyebb ellazítani a testet is, és megfigyelni a tudati folyamatokat… megcimkézni és elengedni a dolgokat…”
Szatmáry Ildikó tanácsadó szakpszichológus, krízis szakiránnyal, jelenleg egészségpszichológus szakvizsgás képzésben rezidens. Kórházban, szomatikus osztályon dolgozik, és egy pszichoanalitikus alapítványban jungiánus szemlélettel, művészetterápiás módszerekkel. Szakvizsgás pedagógus, tehetséggondozó, fejlesztő.
A buddhizmussal kamaszként, 1985-ben került szoros kapcsolatba, Dr. Hetényi Ernő tanítványa volt közel 3 évig. Majd 1986-tól Dobosy Antal, Mireisz László, Takács László előadásaira járt, egészen 1992-ig. Az Atama Közösséghez csatlakozott. 1992-ben alapító tag lett A Tan Kapuja Buddhista Egyházban (Frei Ildikó).
„Munkámban, életemben igyekszem a buddhista alapelveket alkalmazni, élni: jelképesen a „bóddhiszattva” eszményt: főleg az ahimsa, karuna elveknek megfelelően. Főleg vipassana, és zen meditáció, jóga a praxisom.”
Riporter: Szeremley Anett
Az adás időpontja: 2020-12-30 07:00; 2020-12-31 10:00; 2021-01-01 13:00; 2021-01-02 15:00; további időpontok itt


Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda