- Műsorajánló

Ácsán Szucsittó 1949-ben született Londonban és 1975-ben csatlakozott a kolostori élethez Thaiföldön. Ezek után 1976-ban kapta meg a teljes szerzetesi avatást és vált bhikkhuvá. 1978-ban tért vissza Nagy-Brittanniába, hogy a tiszteletreméltó Ácsán Szumédhó vezetésével képezze magát, aki az Ácsán Cshá neve által fémjelzett thai erdei hagyományvonal örököse.
1979-ben tagja volt a Csittavivéka, Chithurst Erdei Kolostort megalapító csoportnak West-Sussexben. Szerzetesi életének nagy részét itt töltötte, mindemellett számos utazást is tett tanításokat adva világszerte.
Ácsán Szucsittó 2008. nyarán Magyarországon is járt, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tartott vezetett meditációt és adott Dharma-beszédet
A meditációról szólónépszerű könyvét magyarul a Buddhapada Alapítvány adta ki 2007-ben nyomtatott formában, de elektronikusan is elérhető itt.

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda