Főoldal > Vegye le róla a bilincset! – Beszélgetés Farkas Pállal a börtönpasztorációról
- Műsorajánló
Farkas Pál buddhista tanító, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori igazgatója és jelenleg is tanára, akinek számtalan szutta fordítását köszönhetjük, és aki egy théraváda buddhista kolostor létrehozásán fáradozik Magyarországon, most A Tan Kapuja Buddhista Egyház keretein belül működő börtönpasztorációs tevékenységéről mesél nekünk.
Riporter: Varjasi Géza (2021)
„…egy olyan emberről van szó, akivel hét évvel ezelőtt találkoztam és amikor találkoztunk, azt kérdezte a foglár, hogy bilincselje-e az illetőt a falhoz. Nem, hogy ne bilincselje ki – mondtam –, hanem vegye le a kezéről, mert nem szeretek megbilincselt emberekkel beszélgetni. Ez ennek az ifjúnak annyira imponált – hozzáteszem, hogy addig a pillanatig volt az évek során kétszázhuszonhét darab függelemsértése, ami egyrészt más rabokkal, másrészt a foglárokkal való verekedésből származott –, hogy ettől a beszélgetéstől kezdve nem volt több… ha valamire büszke lehetek, akkor erre büszke vagyok. Hamar megértette, hogy miről van szó, és ő is megfordult, mint Angulimála.”
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda