- Műsorajánló
“Számtalan változatban írhatom le életem kiemelkedőnek tűnő történeteit, de mindig hamis lesz. Még akkor is, ha külön-külön minden igaz. Ezzel a szöveggel mítoszt építek, amit le is kell rombolni. Egyszerre vagyok buta és okos, kemény és lágy, erős és gyenge, őszinte és hazug, gazdag és szegény, öntelt és szerény. Ez is hamis.”
SI-LA-GI azaz Szabolcs Szilágyi 1966 óta Svédországban él. Tanulmányait a Stockholmi Képzőművészeti Akadémia festő szakán, majd a Stockholmi Egyetem Művészettudományi szakán folytatta.
1968-tól experimentális filmezéssel, fotózással és videóinstallációkkal foglalkozik.
1978-ban a Himalája hegyein gyalog ment Sikkimbe, ahol találkozott a XVI. Gyalva Karmapával, Tibet egyik megvilágosult mesterével. Elvonulásokat tartott Ázsia különböző helyein.
Számtalan nemzetközi és magyar önálló és csoportos kiállítás résztvevője.
Hitvallása szerint a művészet eszköz, lehetőség a kísérletezőnek arra, hogy szabaddá, függetlenné váljon. Ebben a folyamatban az autentikus művet az alkotó autentikus élete érvényesíti. Ehhez az egyetlen fontos dologra érdemes mindig emlékezni: az életben mindenki és minden mulandó.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2022)
Az adás és az ismétlések időpontja:
2022. június 28., kedd 07:31
2022. június 29., szerda 10:31
2022. június 30., csütörtök 13:31
2022. július 1., péntek 16:31
2022. július 2., szombat 11:31
2022. július 4., hétfő 20:31
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő