- Műsorajánló
Június 30-án jelentették be a hatóságok, hogy Bhután újra megnyitja a határait a külföldi turisták előtt, de csak szeptember második felében. A nyitás a több mint két éves, szigorú lezárásoknak vet véget. A kis himalájai monarchia 2020 március 30-án zárta le határait, miután az első koronavírusos beteget észlelték.
Az intézkedések hatására a nyolszázezer főt számláló királyságban kevesebb mint 60.000 fertőzés és 21 haláleset volt.
A járvány miatt az ország legfőbb bevételi forrásáról, a turizmus által generált jövedelemről kellett lemondjon. Az ország gazdasága zsugorodott és ez sokakat taszított szegénységbe, főleg a turizmusból élőket.
A Bhutáni Turisztikai Tanács (Tourism Council of Bhutan – TCB) bejelentése szerint szeptember 23-ától fogadnak újra külföldi vendégeket de némileg módosított feltételekkel.

Az országba a beutazás a világjárvány előtt sem volt egyszerű. A természeti környezetét és kultúráját védő festői szépségű ország csak meghatározott számú vízumot adott ki eddig is, ezen felül különféle kötelező napidíjakhoz kötötte a beutazást.
Ezeket a díjakat módosítja majd szeptembertől a hatóság. A látogatónként és vendégéjszakánként 200 dolláros napidíjat (Minimum Daily Package Rate – MDPR) 290 dollárra emelte. Ezen felül a fenntartható fejlődés díjat (Sustainable Development Fee – SDF) több, mint háromszorosára, 65-ről 200 dollárra emelte. A tisztségviselők ezzel az emeléssel a turisták széndioxid-kibocsájtását kívánják ellensúlyozni.
Tandi Dordzsi, a TCB elnöke aki az ország külügyminisztere is egyben elmondta, hogy: “”A világjárvány lehetővé tette számunkra, hogy újratervezzük, hogy újragondoljuk, hogyan lehet az ágazatot a legjobban strukturálni és működtetni úgy, hogy közben a karbonlábnyomunkat alacsonyan tartjuk.”
A tarifák emelésén túl a hatóságok felülvizsgálják a szolgáltatókra, szállásadókra, utazásszervezőkre, sofőrökre és idegenvezetőkre vonatkozó szabályzásokat is.
Bhutánban eddig is csak szervezett, idegenvezetők által vezetett és kötött útvonalon történő utazás volt lehetséges. Különböző “csomagokból” választhatták ki a számukra legérdekesebbet az utazók. Ez némileg enyhülni fog a nyitás után, hiszen a látogatók szabadon választhatják meg az idegenvezetőiket és némileg megtervezhetik az útvonalaikat, ami eddig nem volt lehetséges.
Az országban ötvenezer főt foglalkoztatott eddig a turizmus és a járványt megelőző három évben évi átlagban mintegy 84 millió dollár devizabevételt jelentett a költségvetésnek.
A királyság 1974-ben nyitotta meg a kapuit, de meglehetősen csekély, mindössze 300 felső kategóriás vendéget volt hajlandó fogadni. Az utolsó járvány előtti évben a turisták száma már 315.600 volt, ami az azt megelőző évnél is kicsit több mint 15%-al több.
A fővárosban, Thimpuban működő Always Bhutan Travel utazásszervező cég vezetője, Szangé Phuncó optimista. Tudja, hogy a megemelkedett díjak elriaszthatnak bizonyos látogatói rétegeket, de a tehetőseket nem.
“Akik tudnak költeni, azokat szívesen látjuk. Nagyon izgatottak vagyunk!” – mondta Szangé Phuncó.
Magyarországon a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság szervezésében lehet beutazni Bhutánba. Aki szeretne a kis himalájai országba utazni keresse fel a honlapjukat.
Források – CNN Travel
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő