Főoldal > Interjú Rieger Johannával – Városi ászanák sorozat
„A jóga nem az, amikor a matracra állsz, hanem az is, amikor ébredsz, ahogy kapcsolódsz a világgal, ahogy visszatalálsz a természethez. Az is a jóga, ahogy meséket, történeteket olvasol, és amikor rájövök arra, hogy már nem kell kisegérként félnem attól, hogy tovább tudom-e adni ezt a tudást, mert hogy az energiát szinte kötelességem is tovább adni, amit én kaptam. Tehát hogy ne hörcsögként működjek, hogy zsebre rakom azt a sok energiát, amit kaptam az oktatóimtól. …amiben vagy, abban próbálj meg jelen lenni. ..ezt nekem tanulni kellett, a mai napig tanulni kell.”
Rieger Johanna jógaoktató több évtizedes televíziós múltat tudhat maga mögött. A Cimbora után a Zanzibár, egy fiataloknak szóló kulturális műsor egyik megálmodója, szerkesztője és műsorvezetője. Ettől a karriertől 2012-ben a Londoni Olimpia keretén belül egy nagyszabású projekttel búcsúzhatott, mely az Abszolút London névre hallgatott és a szigetország egészére kiterjedő 2 hónapos kulturális eseményről tudósított. Pár év átmenet és intenzív tanulás után végleg elköteleződött a jógával és az ájurvédával, amit egy jó ideje tanít is.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2022)
Fotó: Halász Míra Adél
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Nem számít, hogy csak februárra ért ide a kenguruposta, nekünk most is éppen annyira jólesik, mint ha decemberben olvastuk volna. Köszönjük Ágnes, hogy a bolygó

Mireisz László, A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke mostanában egyre ritkábban lep meg minket tanítóbeszéddel, hiszen részben visszavonultan él. A Holdújév ünnepségen most mégis ellátott

“A Malajziai Théraváda Tanács tagjai és barátai! Üdvözöllek titeket a kínai újév alkalmából, miközben a tűz-ló évének beköszöntét ünnepeljük! A kínai hagyományban a ló az