Főoldal > Beszélgetés Koncz Erika meseíróval
- Műsorajánló
Beszélgetés Koncz Erika meseíróval, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatójával, a tavaly megjelent Körforgás című kötete kapcsán
“Koncz Erika vagyok. 1979-ben születtem, Miskolcon. 1997-ben egy elrontott csípőműtét miatt kerekesszékbe kerültem.
2004-ben kezdtem el meséket írni, méghozzá azért, mert összebarátkoztam egy nagyon kedves barátom (Dr. Mester Csaba) kislányával, Bogival. Tüneményes, nagyon kedves, cserfes kislány volt. Akkora hatással volt rám, hogy elhatároztam, hogy írok róla egy mesét. Fogalmam se volt róla, hogy tudok-e egyáltalán mesét írni, csak azt éreztem, hogy kell. Boginak nagyon tetszett a mese, ezért újabb és újabb róla szóló mesét írtam. Összesen tizenhármat. Eleinte csak róla, aztán születtek testvérei, és róluk is, sőt, van mese a szüleikről is. 2004-ben még nem volt internet hozzáférésünk, ezért postán küldtem el a meséket.”
Riporter: Udvardi Márton (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda