Egy Buddha-szobrot találtak Egyiptom ősi kikötőjében, a Vörös-tenger partján lévő Berenikében. A közel kétezer éves szobor a Római Birodalom és India közötti kereskedelmi kapcsolatokra utal.
A kikötővárost a görög II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i.e. 285-246.), Egyiptom fáraója alapította és édesanyjáról, Egyiptom királynőjéről nevezte el Berenikének. A római korban fontos kikötővárossá vált, ez volt az egyik fő úti célja a harci elefánt, bors, drágakő, elefántcsont és egyéb egzotikus áruk kereskedelmének, amelyeket Indiából, Srí Lankából és Arábiából szállítottak Felső-Egyiptomba.
A Buddha-szobrot egy lengyel-amerikai régészcsoport találta meg egy templomkomplexum feltárása közben. A szobor 71 cm magas, feje körül glóriával, oldalán lótuszvirággal és a jobb lába hiányzik. Dr. Marius Goyazda, a kutatás lengyel vezető régésze szerint a szobor elkészítéséhez használt kő az Isztambultól délre található régióból származik, és az sem kizárt, hogy az Indiából érkező kereskedők helyben faragták ki és szentelték fel a helyi templomnak.

Mostafa al-Waziri, az egyiptomi legfelsőbb régiségtanács vezetője szerint a lelet „fontos utalásokat tartalmaz az Egyiptom és India közötti kereskedelmi kapcsolatok római kori jelenlétére vonatkozóan.”
A feltárás alatt álló templom külön érdekessége, hogy a görög feliratok mellett szanszkrit feliratokat is találtak. Ezek keletkezési ideje a római császár, Fülöp az arab uralkodási idejére, Kr. u. 244-249-re tehetők.
A szobortöredék és a feliratok mellett két indiai pénzérme is előkerült. Ezek a közép-indiai királyságból, Szátaváhanából származnak. A Szátaváhana dinasztia királyai voltak az elsők Indiában, akik az uralkodóik képmásával ellátott állami pénzeket verettek. Az előkerült érmék az i.u. II. századra datálhatóak.
Forrás – Heritage Daly
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Mennyiben tekinthetők a Buddha tanításai és gyakorlati módszerei terápiás eszköznek? Kinek segíthget, miben és hogyan a buddhizmus mentális zavarok esetén és kinek nem? Célja lehet-e

A Harmadik Nemzetközi Buddhista Konferencián Pakisztán megerősítette elkötelezettségét a gandhárai örökség iránt Nemrég zárult le Iszlámábádban a Harmadik Nemzetközi Konferencia a Pakisztáni Buddhista Örökségről, amely

” Az igazi természeten nem lehet meditálni. …A tudat példája az ég hasonlata. A tudat jelentése a jelenségek valósága. A valóság születetlen dimenziójában az akadálytalan,