Főoldal > Ligeti Lajos keletkutató tevékenysége a Horthy-korszakban – Interjú Pálfi Zoltánnal, a Kelet Felé Konferencia előadójával

Ligeti Lajos keletkutató tevékenysége a Horthy-korszakban – Interjú Pálfi Zoltánnal, a Kelet Felé Konferencia előadójával

“Ligeti Lajos megkerülhetetlen alakja a magyar keletkutatásnak. Miközben a magyar őstörténet keleti kapcsolatait igyekezett felderíteni, számos tudományágban alkotott maradandót, világhírűvé vált tanítványokat nevelt, megszervezte az általa vizsgált területek oktatásának kereteit, folyóiratot indított, könyvsorozatot szerkesztett, és eredményeit a nagyközönséggel is igyekezett megismertetni.”

A Kelet Felé Konferencián Ligeti Lajos keletkutató munkásságáról A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatója Pálfi Zoltán tartott előadást. Munkájában elsősorban a kutató Horthy-korszakban végzett a magyar őstörténettel és Távol-Kelettel kapcsolatos tevékenységét mutatta be.

Riporter: Lapat Dániel (2023)

Kelet Felé Konferencia az ELTE Eötvös József Collegium Vekerdi József Orientalisztika Műhelyének rendezvénye. Az eseménnyel a korábbi években szintén a műhely által szervezett „Közel, s Távol” Konferencia folytatása. A Kelet Felé Konferencián a hazai felsőoktatásban a Közel-Kelettel, illetve Belső-, Dél- és Kelet-Ázsiával kapcsolatos tanulmányokat folytató, vagy ebben a témában kutatást végző hallgatók mutathatják be tudományos tevékenységüket.

 

BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

 

 

Kapcsolódó