Főoldal > Tízezer szerzetes közös alamizsnakörútja Thaiföldön
- Hanganyagok
Négy országból közel tízezer théraváda szerzetes gyűlt össze a thaiföldi Hatjaj városában, hogy közös alamizsnakörúton vegyenek részt. A vasárnap reggel hat órakor indult ünnepélyes körút hagyományos esemény a városban, évente megrendezésre kerül.
A szertartásos körút vezetője a tiszteletreméltó Szomdet Phra Mahá Vadzsiramangalácsán, a déli buddhista területek vezetője, valamint világi oldalról Pakorn Csantaracsota vezérőrnagy, a 42. hadsereg parancsnoka volt.
A Thaiföldről, Szingapúrból, Malajziából és Indonéziából érkezett szerzetesek a körút során felajánlásokat fogadnak el az ideérkezett thaiföldi és külföldi hívektől. Az esemény több tízezer adományozót vonzott a városba.
Az esemény egyik célja éppen a Szongkhla tartomány illetve Hatjaj város turizmusának a fellendítése volt. A szervezőbizottság szóvivőjének elmondása szerint a rendezvény immár a huszadik volt, a világjárvány három éves kihagyása után az első.
“Hatjaj összes szálodai férőhejét lefoglalták a zarándokok. Becslések szerint legalább 20.000 turista vett részt a mai rendezvényen, ami 180 millió bhat bevételt generált.” – mondta.
Hozzátette, hogy a szerzeteseknek adott felajánlásokat tovább osztják Thaiföld déli részein lévő mintegy 323 templom számára, valamint a déli, maláj határ mentén állomásozó katonáknak.
Hogy képet alkothassunk az esemény méreteiről, itt egy videó, amina 2019-es nagy felvonulás látható:
Forrás – Bangkok Post
Kiemelt kép – Thailand Posts
További képek – www.dmc.tv
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
Házikedvenceik és kisállatok számára hirdettek meg menedékvételi szertartást a kanadai metropolisz, Vancouver mellett található városka, Richmond buddhistái május 11-ére. A ceremónia helyszíne a Lingyen Mountain
Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök Élysée-palotában találkozott az európai körútja során odalátogató Szikjong Penpa Ceringgel, a száműzetésben élő tibeti parlament kormányának, a kasagnak az elnökével,
Programajánló beszélgetés Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével Riporter: Udvardi Márton (2024) ALKOTÁS – NÖVEKEDÉS – RAGYOGÁS | Kortárs iparművészeti kiállítás