Főoldal > Kérdőív – Beszélgetés és sorsolás Mireisz László részvételével
Arra kértük a 2023-as év végén a BuddhaFM rádió hallgatóit, hogy egy kérdőív kitöltésével járuljanak hozzá további fejlődésünkhöz! Ebben az adásban olvasgatunk a sorok között, majd egy mágikus pillanatban Mireisz László segítségével, Udvardi Márton világjáró kalapjából előkerülnek a nyertesek cédulái. A kitöltők között a Buddha beszédei, Maddzsima Nikája, a középhosszú beszédek magyar nyelven háromkötetes könyvét, BuddhaFM pólót, övtáskát és meglepetéskönyveket sorsolunk ki! Tartsanak velünk!
A sorok között olvasnak: Udvardi Márton és Horváth M. Zsófia
BuddhaFM – Adásban a Tan!

Tíz ország huszonegy hallgatója vehette át oklevelét 2026. március 8-án A Tan Kapuja Buddhista Egyház mánfai elvonulóközpontjában, lezárva az első átfogó európai buddhista börtön- és kórházlelkészi képzést.

Szavakon túl – Összehasonlító tanulmány a különböző meditációs módszerekről a buddhizmus öt nagy iskolájában címmel írta és védte meg sikeresen Cser Zoltán doktori disszertációját a

Dobosy Antal életút sorozat 8. részében folytatjuk a buddhista alapelvek – különösen a szunnyatá (üresség) tanítás – újraértelmezését. A fő gondolat, hogy a buddhizmus nem