Főoldal > Nyílt napok A Tan Kapuján
- Műsorajánló
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tavaszi nyílt napokat tart 2025. március 22-28. között. A nyílt napokon lesz lehetőség lesz a nappali, az esti és a levelező tagozaton való részvételre!
A nyílt napon alapvetően háromféle kurzuson vehetnek részt az érdeklődök: előadás, szeminárium és gyakorlat. Az előadás során lényegében elméleti jellegű frontális oktatás zajlik, a szemináriumokon a résztvevők együttműködésén alapuló beszélgetés során egy adott témáról lesz szó, a gyakorlatok esetén pedig ülő- és mozgásmeditáción vehetnek részt a látogatók.
További információk (ide kattintva)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
BuddhaFM – Adásban a Tan!

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda