Főoldal > Életút sorozat – Dobosy Antal zen mesterrel 5. rész: GyökerezZEN
Dobosy Antal zen mester életútját bemutató sorozatunk ötödik részében A Tan Kapuja Zen Közösségről beszélgetünk. Az interjú során kiderül, hogyan tehetjük értelmesebbé és gazdagabbá az életünket. Megtudhatjuk, miért fontos a hagyományokat nem csak megőrizni, hanem bátran átalakítani is, hogy azok a modern világban is alkalmazhatóak legyenek. Dobosy Antal szükségesnek tartja, hogy a buddhista elvek a mai életmódhoz igazodjanak, és ezért a buddhizmus alapjainak újraértelmezéséén dolgozik úgy, hogy közben az élet fenntartását és értékeit helyezi középpontba. Betekintést nyerhetünk a zen gyakorlásába, egy harmóniára és folyamatos fejlődésre törekvő szellemi és baráti közösségen keresztül a mai Magyarországon.
Riporter: Horváth M. Zsófia (2025)
BuddhaFM – Adásban a Tan!

Átutazóban járt Magyarországon egy fiatal, buddhista édesanya Iránból, aki időt szánt arra, hogy a szabadságról beszélhessen a BuddhaFM rádió hallgatóihoz. Egy olyan országból érkezett, ahol

A globális buddhizmus számára is mérföldkőnek számító pillanatban, január 22-én történelmi találkozóra került sor a legfőbb tiszteletreméltó Dr. Pallegama Hemarathana Nayake Thero, Srí Lanka Atamasthanadhipathi-je

A tiszteletreméltó Daehae Sunim (polgári nevén Younguee Yoo) buddhista szerzetes és filmrendező vasárnap elnyerte a legjobb fikciós film díját a Dakkai Nemzetközi Filmfesztiválon az emberben