Főoldal > Spirituális krízisek – a szellemi ébredés buktatói – Beszélgetés Dr. Pressing Lajossal
„A Buddha mikor elérte a fölébredést, akkor ő maga is erről úgy számolt be, mint egy megrázó és döbbenetes élményről. Mint amikor egy egész életről lehullik a fátyol. Ez egy egyénen túli, – mondjuk úgy, hogy döbbenetes élmény. Egyébként a hagyományok inkább gyönyörtelinek nevezik, mint szenvedéstelinek. Egyfajta extatikus élmény. Akik röviddel utána találkoztak vele, azok is úgy számoltak be, hogy ezen az emberen látszott: mintha egy Isten jelent volna meg, természetfölötti kisugárzása volt.”
Felébredés, megvilágosodás, a Tudatosság önmagára ébredése, eszmélés, megszabadulás, Nirvána, stb – és ezek csak a buddhizmusban használt fogalmak egy befejezettnek, elérhetőnek, megvalósítottnak tekintett tudatállapottal kapcsolatban. Minden szellemi hagyománynak megvannak a maga fogalmai egy közvetlenül megtapasztalható jelenségre, aminek a végső szintjét valószínűleg legtöbben csak találgatjuk. Az illúzióktól való megszabadulás útján rengeteg a mérföldkőszerű felismerés, az aha-élmény, intuíció, vagy spirituális élmény, és az ezekkel kapcsolatos félreértés lehetősége is. De vajon lehet-e egy élményt, – legyen az maga akár a megvilágosodás – befejezettnek, állandónak tekinteni, amikor minden állandótlan és múlandó? Ennek és még hasonló kérdéseknek próbáltunk utána járni Dr. Pressing Lajos segítségével.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2025)
Kilátó – Lílávadzsra Pressing Lajos honlapja, a dakiniland.net Facebook felülete
Pressing Lajos Facebook oldala
Az adás időpontja:
2025. augusztus 15., péntek 07:00
2025. augusztus 16., szombat 20:00
2025. augusztus 17., vasárnap 11:00
2025. augusztus 18., hétfő 10:00
2025. augusztus 19., kedd 13:00
2025. augusztus 20., szerda 16:00
2025. augusztus 21., csütörtök 20:00
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Átutazóban járt Magyarországon egy fiatal, buddhista édesanya Iránból, aki időt szánt arra, hogy a szabadságról beszélhessen a BuddhaFM rádió hallgatóihoz. Egy olyan országból érkezett, ahol

A globális buddhizmus számára is mérföldkőnek számító pillanatban, január 22-én történelmi találkozóra került sor a legfőbb tiszteletreméltó Dr. Pallegama Hemarathana Nayake Thero, Srí Lanka Atamasthanadhipathi-je

A tiszteletreméltó Daehae Sunim (polgári nevén Younguee Yoo) buddhista szerzetes és filmrendező vasárnap elnyerte a legjobb fikciós film díját a Dakkai Nemzetközi Filmfesztiválon az emberben