Főoldal > Beszélgetések egy Sashiko elvonuláson – 1. rész: Nagy Lili

Beszélgetések egy Sashiko elvonuláson – 1. rész: Nagy Lili

„A tudatosság én azt gondolom, hogy esetlegesen talán jobban megjelenhetett a paraszti kultúrában. …ami különbség, hogy azért régen, …közelebb voltak az élethez. Nem volt kifogás, mentség. Adott esetben volt család, ahol 5-6 gyereket elveszítettek, ami szinte felfoghatatlan manapság, ott meg teljesen elfogadott volt. Jobban észnél kellett lenni, kevesebb esély volt a hibázásra. Minden kicsit élőbb volt. Akár az elmúlás is. …Sokkal kevesebb volt az igény. Nem volt nyomás, még egy új valamire, egy új kézségre, ideára, tárgyra, amire szüksége lett volna az embernek, hanem azt képzelem, hogy az úgy lehetett, hogy elfogadták az emberek azt, ami adatott.”

2025 augusztus közepén A Tan Kapuja Buddhista Egyház egyik elvonuló központjában, a Pilisben tartott Sashiko elvonuláson beszélgetett a BuddhaFM egyik riportere az elvonulás résztvevőivel a Sashiko gyakorlatáról, hogy hogyan kapcsolódik ez a – kis szúrásokat jelentő – japán öltésfajta a buddhizmushoz, meditációhoz, tudatossághoz, takarékossághoz, hogy hogyan  képezheti az anyaggal való elmélyült párbeszéd a türelemre és állhatatosságra nevelés részét, és még számos hasznos témáról. Ebben riportban A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egyik jelenlegi diákját, Nagy Lilit faggatta Bende Zsuzsanna.

Riporter: Bende Zsuzsanna (2025)

Az adás időpontja:
2025. szeptember 1., hétfő 07:00
2025. szeptember 2., kedd 10:00
2025. szeptember 3., szerda 13:00
2025. szeptember 4., csütörtök 16:00
2025. szeptember 5., péntek 20:00
2025. szeptember 6., szombat 07:00
2025. szeptember 7., vasárnap 20:00

BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Kapcsolódó

Műsorajánló

A BuddhaFM novellapályázatának eredményhirdetése

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére