Főoldal > Őszentsége Vészák-napi üzenete
A Buddha Purnima, a Vészák ezen jeles alkalmával, amelyen Sákjamuni Buddha születését, megvilágosodását és parinirvánáját ünnepeljük, szívből jövő üdvözletemet és imáimat küldöm buddhista családunk minden tagjának világszerte.
Ez a szent nap arra emlékeztet minket, hogy több mint 2500 évvel ezelőtt Sákjamuni Buddha fényt hozott a világra. Bár azóta a világ felismerhetetlenül megváltozott, tanításai ma is aktuálisak maradtak. A függő keletkezésről alkotott mélyreható felismerése, valamint az a felhívása, hogy ne ártsunk senkinek és segítsünk minden lénynek, továbbra is a legegyüttérzőbb és legpraktikusabb útmutatást jelentik a mai viharos időkben.
Amikor csak tehetem, arra biztatom azokat, akik Buddha követőinek tartják magukat, hogy legyenek XXI. századi buddhisták: fedezzék fel a tanítások valódi jelentését, és alkalmazzák azokat a gyakorlatban. Ehhez szükség van tanítások hallgatására és az olvasásra, a hallottak és olvasottak mélyreható átgondolására, valamint arra, hogy alaposan megértsük azokat.
A 2570. Buddha Dzsajanti örömteli ünnepén üdvözletemet küldöm minden buddhista testvéremnek. Imádkozom azért, hogy mindannyian – azáltal, hogy a Buddha tanításait beépítjük mindennapi életünkbe – hozzájárulhassunk egy boldogabb és békésebb világ megteremtéséhez.
Imáimmal és jókívánságaimmal,
A Dalai Láma
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
Buddha FM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Egy moszkvai buddhista vezetőt hat év börtönbüntetésre ítéltek egy háborúellenes közösségi médiabejegyzéssel kapcsolatos ügy újratárgyalásán Egy moszkvai bíróság hat év börtönbüntetésre ítélte Ilja Vasziljev buddhista

Április 24-én nyílt kiállítás a Városligetben, a Néprajzi Múzeumban, Manga – Hokusai – Manga címmel. A kiállítás a kortárs japán mangák (képregények) perspektívájából közelít Kacusika

A Tibeti Legfelsőbb Bírói Bizottság (CTA) főbírója, Jesi Vangmo asszony hivatalos látogatás keretében ellátogatott az indiai Bylakuppe-be , a tibeti emigránsok lakta településre, hogy részt