Főoldal > Őrizetbe vettek és megvertek a mianmari katonák egy buddhista apátot
Egy helyi médiaértesülés szerint U Kay Thara, az 54 éves magas rangú buddhista szerzetes, aki a mianmari északi Kachin állam Mogaung körzetében található kolostor apátja, május 14. óta katonai őrizetben van, és fizikai bántalmazásnak van kitéve, miután megtagadta, hogy kolostorát a mianmari katonai kormányhoz hű milíciacsoport használhassa.
A független hírügynökség, a Myanmar Now egy névtelen, demokráciapárti ellenállási forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy U Kay Thara szerzetest, aki több mint 30 éve szentelték fel, letartóztatták, miután többször is elutasította a Shanni Nemzeti Hadsereg (Shanni Nationalities Army – SNA) kérését, hogy katonákat állomásoztassanak a kolostorában.
„Kétszer-háromszor is kérték tőle, hogy hadd táborozzanak le a kolostornál, de ő nem engedte meg” – mondta a forrás. „Azt mondta nekik, hogy távozzanak, és ők így is tettek. De aznap este 11 óra körül visszajöttek autóval, feltörték az ajtó zárját, letartóztatták az apátot, és elvitték.”
Mianmar katonai vezetése 2021. február 1-jén rendkívüli állapotot hirdetett ki, miután őrizetbe vette Win Myint elnököt, Aung San Suu Kyi államtanácsadót és a Nemzeti Demokrácia Liga (NLD) párt további tagjait. A puccsra alig néhány órával azelőtt került sor, hogy az ország új parlamentje összeült volna a 2020 novemberi általános választásokat követően, amelyeken az NLD döntő győzelmet aratott.
Azóta a katonai vezetésű Állami Kormányzótanács (ma Állami Biztonsági és Béke Bizottság) a katonai elnyomás ellen tiltakozó tüntetések és ellenzéki hangok erőszakos leverésével igyekszik megszilárdítani hatalmát. Még az ország nagy tiszteletnek örvendő buddhista szerzetesi közössége is a katonaság célkeresztjébe került.
„Az apátot először Kahnyinmyaing faluba vitték, ahol az SNA 565. dandárja állomásozik, de később átszállították a junta 3. Katonai Műveleti Parancsnokságának mogauangi főhadiszállására” – számolt be a Myanmar Now. „Az ellenállás és helyi források szerint a szerzetest szerzetesi köntöse levételére kényszerítették, és a katonai támaszponton belül, a kihallgatás során verést is kapott.”
A Myanmar Now beszámolója szerint az SNA támogatói a közösségi médiában azt állították, hogy a letartóztatás során a kolostorban találtak „Tavaszi Lottó” szelvényeket – amelyeket széles körben az rezsimellenes ellenállási mozgalom javára folyó adománygyűjtéssel hoznak összefüggésbe – valamint egy adó-vevőt, de megjegyezte, hogy egyik állítást sem lehetett független forrásokból ellenőrizni.
A hírek szerint az apátot azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban áll a Kachin Függetlenségi Hadsereggel (Kachin Independence Army – KIA), amely szintén aktív a térségben. A Myanmar Now által idézett, a KIA-hoz közeli forrás azonban azt állította, hogy az 54 éves U Kay Thara-nak nincs semmilyen kapcsolata a szervezettel.
„Nincs semmi köze a KIA-hoz” – mondta a forrás, hozzátéve, hogy a szerzetesről köztudott, hogy a megbuktatott Nemzeti Demokrácia Liga (NLD) támogatója volt. „A puccs előtt, a 2015-ös és a 2020-as választások során arra buzdította az embereket, hogy szavazzanak az NLD-re.”
A puccs óta több ezer ember vesztette életét, és milliók kényszerültek elhagyni otthonukat. Az ENSZ becslései szerint a régió lakosságának akár 40 százaléka is humanitárius segítségre szorul a jelenleg is dúló konfliktus miatt.
Annak ellenére, hogy a kormányerők évek óta erőszakosan elnyomják a mozgalmakat, a katonai junta továbbra is széles körű társadalmi ellenállással szembesül. A békés tüntetési mozgalmak elleni kemény fellépések következtében egyre több közösség fordul a fegyveres ellenálláshoz, gyakran a már meglévő etnikai milíciák támogatásával. A Sagaing régió a polgárháború egyik legfontosabb konfliktusövezete, amelynek nagy részét önkéntes milíciák ellenőrzik.

„A katonai puccs óta eltelt több mint öt év alatt a mianmari junta lakosság elleni támadása az ország életének minden területét tönkretette” – áll a Human Rights Watch március 13-i közleményében. „A katonaság által végzett gyermekkatonák toborzása, valamint a nemzetközi szinten tiltott kazettás lőszerek és gyalogsági aknák használata a puccs óta jelentősen megnőtt. Több mint 12 millió ember szembesül súlyos éhínséggel a humanitárius segélyek blokkolása, a külföldi segélyek csökkentése és a gazdasági összeomlás miatt.”
A Mianmarban és Thaiföldön működő emberi jogi szervezet, a Politikai Foglyok Segélyszervezete (Assistance Association for Political Prisoners – AAPP) arról számolt be, hogy április 19-i állapot szerint összesen 8048 ember, köztük 1072 gyermek meggyilkolását erősítették meg a junta által a demokráciapárti mozgalom elleni katonai összecsapások során.. Az AAPP megjegyezte, hogy ezek a számok csak azokat a haláleseteket tükrözik, amelyeket függetlenül ellenőrizni tudott, és hogy a valós szám valószínűleg lényegesen magasabb. Az AAPP szerint összesen 31 009 embert tartóztatott le a junta.
A théraváda buddhizmus 1961 óta Mianmar hivatalos államvallása; a 2024-es népszámlálási adatok szerint a mianmari lakosság 91,3 százaléka vallja magát buddhistának. A keresztények aránya 4,6 százalék, a muszlimoké 3,3 százalék, a hinduké pedig 0,6 százalék, míg a törzsi és egyéb vallások (beleértve a vallási hovatartozás nélkülieket is) aránya 0,2 százalék.
A kiemelt képen a katonai diktatúra ellen tiltakozó szerzetesek – japan-forward.com
Forrás – BuddhistDoor

Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy barátunk, munkatársunk és felelős szerkesztőnk, Swierkiewicz Áron, váratlanul eltávozott közülünk. Fiatal életének hirtelen megszakadása mindannyiunk számára nagy veszteség. Jelenléte, figyelme, nyitottsága

„A keleti spirituális iskolák nagyra értékelik a művészeteket, mert az érzelmekre hat és a felsőbb dimenziókba is elvisz.” Beszélgetés Kenderesi Gabi Shantival a Tű Fokán

Dél-Korea buddhista közössége egyre inkább a divatosabb, fiatalokhoz szóló kulturális rendezvények felé fordul, hogy vonzóbbá váljon a fiatalabb generációk számára, de egy friss felmérés szerint