Dalai Láma: Minden vallás ugyanannak az igazságnak egy formája

“Minden vallási irányzat ugyanazt az örök igazságot ismeri, ezért békében kellene lenniük egymással” mondta a Dalai Láma az Indiában, Rádzsgir városában tartott, háromnapos nemzetközi buddhista konferencia nyitóbeszédében. Hozzátette, hogy ez India és a világ érdekében is áll, mert ez segíthet megteremteni a békét a szeretet és az együttérzés által, melyek a buddhizmus magját képezik.

 

Ne csak olvassunk a Buddháról, hanem tapasztaljuk meg és próbáljuk ki a tanítását az életünkben is” mondta a Dalai Láma, aki megalapította a Nav Nálandá Mahávíra Egyetemen a világ első buddhista tudományos intézetét. A  Láma örömét fejezte ki, hogy a buddhizmust immár tudományként és azzal összehasonlítva tanulmányozzák.

Forrás: Indian Express

Fordította: