Richard Gere karrierje bánja, hogy a színész kiáll Tibetért

A színész a 80-as, 90-es évek egyik legnagyobb sztárja volt, az utóbbi időben azonban egyre több akadály gördül annak az útjába, hogy igazán nagy szerepeket kapjon. Ennek köze lehet egy beszédhez, amit a ‘93-as Oscar-gálán mondott.

 

Az ominózus rendezvényen Susan Sarandon és Tim Robbins mellett Gere is felszólalt egy emberi jogi kérdésben. Mindhárman a megírt forgatókönyvet felrúgva használták ki az alkalmat, hogy felhívják a figyelmet olyan fontos témákra, mint a Haiti menekültek, vagy a tibeti megszállás. Gere a rövid megszólalásában arra buzdította a nézőket, hogy küldjék el a gondolat erejével azt a kívánságot, hogy az akkori kínai pártvezér, Teng Hsziao Ping vonja ki a csapatait Tibetből és hagyja a tibeti népet szabadságban élni. Mindhárom megszólalást taps fogadta, de a dolognak komolyabb következményei lettek.

Részlet Tatiana Siegel a napokban készült interjújából: [...] most, hogy Hollywood egyre jobban összemelegszik a diktatórikus szuperhatalommal, a stúdiók kényesen ügyelnek arra, hogy ne sértsék meg azt a kormányt, ami a világ második legnagyobb filmpiacát irányítja. Ez Gere munkájára is hatással van. Ő így fogalmaz: “Határozottan vannak olyan filmek, amikben nem lehetek benne, mert a kínaiak azt mondják: őt nem akarjuk. Nemrégiben mondta valaki nekem, hogy ki van zárva, hogy velem filmet készítsen, mert az felbosszantaná a kínaiakat.”

Gere régóta aktív buddhista és Tibet-támogató. A húszas évei elején ismerkedett meg a buddhizmussal és a tibeti nép küzdelmével. ‘87-ben része volt a new yorki Tibet-Ház megalapításában, elnöke a Nemzetközi Tibeti Missziónak, fontos buddhista könyvek kiadását szponzorálja, és megalapította a Gere Alapítványt, melynek fő célja a “Tibeti népért való kiállás és a szenvedés enyhítése”, amit támogatások, orvosi ellátás, kutatás és más emberjogi szervezetek segítése útján valósítanak meg.

A színész emellett a Tibeti Alapnak is adományoz, mely a Dalai Lámát és az emigráns kormányt támogatja. A Dalai Lámával egyébként a 67 éves Gere hosszan tartó, jó barátságot és mester-tanítványi viszont ápol, melyről bővebben egy korábbi Lion’s Roar interjúban is beszámolt.

Stephen Chernin/Getty Images

The Hollywood Reporter

Lion’s Roar