10 módszer a fák meghallgatására

Vibráló energiájuk feltárja az emberiség számos kapcsolódási pontját az erdőkhöz. A fák tele vannak dalokkal. A szél motoz és susog a levelek és tűlevelek közt, a rovarok ciripelnek, a jég miatt recsegnek a meggyengült ágak, emberek csevegnek odalent az utcán, és mechanikai zajok keletkeznek teherautókban. Néhány fa-hang túl magas a mi fülünknek, de megfelelő mikrofonnal hallható. Az akusztikus felszín alatt dalok rejtőznek, történeteket ismerünk meg, ha a forrásukig követjük a hangokat. Egy fa dalával foglalkozni olyan, mintha egy táj felszínéhez sztetoszkópot tennénk, és meghallgatnánk, mi zajlik alatta.

 

Íme tíz módszer a meghallgatásra:

 

1. Ujjak. Két juharfa lapot tartok a kezemben, olyan nehezek, mint egy-egy súlyos könyv. A fatömböket úgy darabolták fel, hogy durva felszínük megkarcolhatná a bőrömet. Látszólag hangtalan, érdektelen fűrészáru van a kezemben. Felváltva fogom őket a kezembe, és ahogy tanultam, az ujjam közé csípve tartom őket, a súlyuk lelóg a bal kezemből. Megpaskolom a fát. A bőröm érzi a válaszul érkező rezgést. Az egyik fadarab tisztább, fényesebb érzetet kelt, nyitott és sima. A másik is hasonló, de kissé szemcsésebb és homályosabb. Az elsőből a tanítóm, a hangszerkészítő, egy hegedű hátlapját fogja elkészíteni. Ívelt felszíne második életet ad majd ennek a fadarabnak, egy új dalt.

 

 

2. Talpak. Ahogy a hikori-fa rönkje a pengéhez ér, a fűrész rezgése és sivítása a fűrészmalom padlóján keresztül vibráló energialöketként jut el hozzám. A körfűrész másfél méter magas, és függőlegesen áll, hogy hosszában tudja elvágni a rönköt, miközben az a futószalagon halad. A forgó fém feldarabolja a fát, deszkákat és gerendákat készít belőle. Ilyen fadarabok tartják egyben a házamat, ilyen, napfény által lágyított szén-dioxidból kialakított szerkezetek. A léc tulajdonképpen hegesztett levegő. A fahulladékot elégetem, és a tűz körül folytatott baráti beszélgetések a képzelet világába kalandoznak, a látható és láthatatlan kapcsolatokra. A fából rakott tűz egybeforrasztja az emberi közösséget, összeköti a szálakat.

 

 

3. Elektromos tolómérő. A fém tolómérő gyengéden közrefog egy gallyat, és minden 15 percben megméri az átmérőjét. Órák, napok, hetek során rögzíti a gally vastagságát elektronikus memóriájában. Egy 24 órás ciklus alatt a gally nap által hajtott szívdobogással pulzál. Nappal összehúzódik, ahogy a víz átfolyik rajta a tövétől a levélig. És éjjel megvastagodik, újra megtelik vízzel a gyökerekből. azok a gallyak, amelyek haldokló (túl árnyékos helyen, a lomb alján elhelyezkedő) ágakon találhatók, gyengén pulzálnak, napi ciklusukat alig érzi fém ujjbegy. A napos-boldog ágakon a szisztolé és a diasztolé felduzzad és visszahúzódik, ez az erdő hangokon túli zúgása. Tavasz végén ezt a mindennapos lüktetést az átmérő folyamatos növekedése kíséri, ahogy a gally vastagabb lesz az új rétegektől.

 

 

 

4. Ultrahang. Egy hüvelykujjnyi szenzor nyomódik egy fenyőág vékony kérgéhez. Egy számítógépes képernyőn vonal rajzolja ki a magas kattanásokat és percenéseket, melyeket a szenzor érzékel, vagyis annak hangját, ahogy a vízerek megpattannak az ág belsejében. A fák esetében ezek a mardosó éhség hangjai. Ha túl sok vízér pattan meg – például szárazság idején – az ágon lévő tűlevelek bezárják pórusaikat, hogy takarékoskodjanak a vízzel. Így nem tudnak lélegezni, vagyis fotoszintetizálni. A hangok napi ritmust követnek: reggel a fák gyökerei elegendő nedvességet szállítanak, így kevés hang hallatszik az ágakból. De délutánra a talaj kimerül. A selyemszál vékonyságú vízfolyamok a növény ereiben egy pattanással eltörnek. Naplemente után a fa gyökerei és a talajban élő gombák együttműködnek, hogy a gravitációval dacolva vizet nyerjenek a talaj mélyebb rétegeiből. A gyökerek hálózata és a gombaszálak együtt hatalmas itatóspapírként működnek, amely felszeletelve hatol a talaj mélységeibe. A víz ezen a hálózaton keresztül a fizika törvényei szerint áramlik a nedvestől a száraz felé, a víz éjjel felfelé mozog. Így az este száraz talajfelszín hajnalra átnedvesedik, és az ágak akusztikus panasza elcsendesül.

 

 

 

5. Beszélgetés. Az ágak alatt az emberek összegyűlnek. A fa összefonja az emberi kapcsolatokat. Manhattanben az utcai árusok és a gyalogosok megpihennek és csevegnek az árnyékban, a járda zsúfolt hömpölygésétől távolabb. A fejük felett lévő levéltető miatt a város minden évben 11 millió dollárt takarít meg a légkondicionáláson. A nyugati part száraz dombságán a gazdálkodók és családjaik szorgoskodnak a fákhoz támasztott létrákon, emberi ujjak dolgoznak az ágak közt az olívaszüreten. Mire leszedik a termést, több tízezernyi szó jut el az egymás mellett a fák közt dolgozó emberek közt a szájtól a fülig Egy denveri, belvárosi parkban gyerekek gyülekeznek egy nyárfa alatt, és a szélfútta levelek susogását hamarosan elnyomják kiáltásaik, ahogy belelépnek a hideg hegyi patak vizébe. Évtizedekkel ezelőtt ez egy szeméttelep volt. Most gyerekek szaladnak nevetve a fától a vízig és vissza. A szülők csevegve üldögélnek az árnyékban.

 

 

 

6. A belégzés hangja és egy kapcsoló kattanása. Az általunk belélegzett oxigén a fáktól és az óceántól származik. Kilélegzünk, és a levelek beszippantják a nekünk nemkívánatos szén-dioxidot, aztán eltárolják a fába, a lélegzet emlékművébe. Kattintsd fel a villanykapcsolót. Szén ég, ősi emlékek szabadulnak fel.

 

 

7. A könyvtári asztalnál. Végighúzom a tenyerem a tudományos folyóirat lapján. Egy fa cellulózlapjait bámulom, melyekből a fát szilárdító ligninmolekulákat kimosták a papírgyártási folyamat során. A lapokra írva az erdők sorsáról szóló adatok vannak: csökken a Föld erdő által borított területe. Az évezred első tucat évében 2,3 millió négyzetkilométernyi erdő veszett oda, és mindössze 800 000 négyzetkilométernyit telepítettek újra. Lapozok, a rostok panaszosan recsegnek, ahogy a lap átfordul.

 

 

 

8. Szunyókálás egy fa alatt. A napon felmelegedett sárgafenyőgyanta illatára ébredek. Az erdőben a fák és más fajok közti kapcsolat kémiai folyamat, ezért az orrommal figyelek. Az aranyló massza a sárgafenyő kérgének sötét lemezei közt átható gyanta- és terpentinszagot áraszt, olajos, savas, élénk. Az illata kiválóan riasztja a rovarokat. A ragacsos gyantába beleragadnak a fanyűvő rovarok, és a benne található vegyületek mérgezőek. Ez a védekezés elegendő a legtöbb rovar ellen a legtöbb évben, de az utóbbi időben sárga- és más fajtájú fenyők milliói estek áldozatul rovaroknak. Ellentmondásos módon pont azok az illatanyagok vezetik el ezeket a rovarokat a fákhoz, amelyek a többi rovart távol tartják. A rovarkárok olyan elterjedtek a Sziklás-hegységben, hogy gyakran egész völgyek változnak élénkzöldből barnává, végül pedig szürkévé. A fenyőbogarak mindig is ott éltek ezekben az erdőkben. De most a populáció robbanásszerűen megnőtt a szárazságtól és hőségtől meggyengült fák miatt. A szél tűzszagot hoz.

 

 

 

9. Rovarhangokon keresztül. Pattogó, surrogó hangok a kéreg alatt. Rovarlárvák fúrják magukat a fába pengeéles rágóikkal. A lárvák lenyelik a finom fűrészport, amelyet a bélrendszerükben élő szimbióta mikrobák várnak. A fakopáncs hallgatózik, abban bízva, hogy egy árulkodó nesz leleplezi a rovarlárva hollétét a fában. A fülemet a fához nyomom, és hallom a fa által továbbított hangokat: rovarszáj és madárcsőr. A lombok közt a hernyók leveleket majszolnak. A fa is figyel. Amikor a hernyó rágcsálásának hangját játsszák le egy fának, a növény védekező vegyi anyagokat bocsát ki.

 

 

 

 

10. Állj, figyelj. A széllökések hangot adnak a növények sokféleségének. A tölgy hangja durva, rekedt, a juharé selymes és magas. Ezek a különbségek a növények evolúciójából és adaptációjából fakadnak. A szárazságtűrő tölgy levelei vastagabbak, szívósabbak mint a vízigényes juharéi. Az, hogy a száraz hegygerinceken és a nedves, erdős völgyekben élő fák különböző hangja az adott hely ökológiai sajátosságairól mesél. A sárgafenyő édesen dalol a kaliforniai szélben, hosszú tűlevelei, ahogy John Muir írta, „a legkifinomultabb zenét” és „szabad, szárnyverdeséshez hasonló zümmögést” bocsátanak ki. De Kolorádóban a fenyők tűlevelei rövidebbek, merevebbek, hogy elbírják a hó és jég terhelését. Ott a fák jajgatnak, ahogy drótszerű tűleveleiket borzolja a szél.

Lépjünk ki a szabadba, nyissuk ki a fülünket. Mifelénk milyen hangokat rejtenek a fák?

 

 

 

 

David George Haskell (@dghaskell), a University of the South biológiaprofesszora, és a „The Forest Unseen” (Láthatatlan erdő) és „The Songs of Trees” (A fák hangjai) könyvek szerzője is.

 

Fordította: Tari Zsuzsanna
Forrás: blogs.scientificamerican.com