Buddhista könyv nyerte az egyik legrangosabb angol irodalmi díjat

A Man Booker-díjat minden évben a legjobb angol nyelvű szépirodalmi műnek ítélik oda; a győzelem nemzetközi elismeréssel és sikerrel jár. Idén az amerikai George Saunders “Lincoln a Bardóban” című könyve kapta az elismerést.

A könyv Abraham Lincoln története, aki 11 éves korában elhunyt fia kriptáját látogatja meg.

Saunders így mesél a sztori születéséről:

“Olvastam korábban buddhista szövegeket és tudtam, hogy a Bardó egyfajta átmeneti állapot a halál és a reinkarnáció pillanata között. Arra gondoltam, ez érdekes módon boríthatna meg egy hagyományos szellemtörténetet."

A díj kihírdetésénél Lola Young bárónő, a Man Booker-díj elnöke így fogalmazott:

“Eme roppant eredeti regény formája és stílusa humoros, intelligens és szívbemarkoló történetet közvetítenek. A Lincoln a Bardóban kiemelkedik a verseny többi műve közül innovációs értékében; stílusában és abban, ahogy paradox módon életre tudta kelteni ezeket a nem igazán halott lelkeket ebben a másvilágban.”

Az író 2014-ben így nyilatkozott arról, hogyan alkot:

“Észrevettem az írói munkám során, hogy amikor valamit igazán intenzíven csinálok, és tényleg érdekel a dolog - a végére jutni, megtalálni az igazságot benne, akkor az valahogy mindig dharmikus lesz. Ha igazán, tényleg érdekel az igazság, akkor amit találsz, az a Dharma lesz.”

 
Forrás: Lion's Roar
Készítette: Harlam Bálint