Keresztények és buddhisták párbeszéde Tajvanon

November 13 és 16 között rendezik meg a hatodik konferenciát Tajvanon, mely a keresztény és a buddhista közösségek, egyházak párbeszédét hivatott elősegíteni. A konferencia témája: “Haladjunk együtt az erőszakmentesség útján”.

A 18 -többségében ázsiai- ország részvételével megrendezett konferenciát a Vatikán vallásközi párbeszédért felelős tanácsa szervezi. A szervezet főtitkára, Miguel Ángel Ayuso Guixot az első ülésszakot azzal nyitotta, hogy a tanács munkáját mutatta be annak 1964-es megalakulása óta. Ahogy fogalmaz, a vallásközi párbeszédért felelős tanács több, mint ötven éve dolgozik együtt és cserél eszmét buddhista közösségekkel szerte a világon.

Az első ilyen konferencia 1995-ben került megrendezésre ugyancsak Tajvanon, a Fokuangshan kolostorban. A téma a két vallás közötti összefüggések és különbözőségek voltak. A második gyűlést 1998-ban szervezték Indiában, az Asirvanam Bencés kolostorban, “szó és csend” címmel. A harmadik, tokiói konferencia négy évvel később, 2002-ben következett, itt a hívők közösségéről beszéltek a két vallás kapcsán. Ekkor hosszabb szünet következett, és a negyedik, Rómában megtartott konferenciára 2013-ig kellett várni, ahol a téma a “Belső béke, népek közötti béke” volt. Hasonló, békét hirdető témája volt a két évvel későbbi, Bódh Gajában megrendezett ötödik konferenciának, így a mostani rendezvény témájával együtt világos, hogy ez napjaink legfontosabb kérdése e két nagy vallás szerint.

Ayuso Guixot püspök szerint: “a terrorizmus terjed, ahogyan az áldozatok száma is, melyek nagy része nő és gyermek.” Ráasásul a legtöbb esetben a konfliktusok országhatáron átívelnek, és nem kímélik a legszegényebb országokat. A nőket érő családon belüli erőszak témájában a püspök azt mondta, hogy az erőszak jelenségével fogalkozni nem pusztán tudományos feladat, hanem élet-halál kérdés. Vannak, akik viszály sújtotta társadalmakban élnek, mások a háború rövid- és hosszútávú hatásait szenvedik. Sokan áldozatai vagy szemtanúi esztelen atrocitásoknak. Naponta halljuk az erőszak áldozatainak a segélykiáltását. De a tomboló nacionalizmus, szexizmus, rasszizmus, ethnikai és vallásos fundamentalizmus eltompíthatja az érzékeinket és bezárhatja a szívünket, emiatt nem érezzük át az emberek tömegeinek szenvedését. Ezért kell a keresztényeknek és a buddhistáknak együtt megfékezniük az erőszak terjedését.

A világon évente több, mint 1.3 milló ember hal erőszakos halált, és további 1.2 millió szenved az erőszak valamilyen formájától.

November végén Ferenc pápa is ázsiába látogat, hogy burmában a népirtás beszüntetéséért és a kialakult kritikus emberjogi helyzet mielőbbi békés rendezéséért dolgozzon.

 

Forrás: Vatikáni rádió
Készítette: Harlam Bálint