Főoldal > Ünnepeljük együtt a tibeti újévet!

Ünnepeljük együtt a tibeti újévet!

Idén február 16-ra esik a tibeti újév kezdete, melyet hagyományosan tizenöt napos ünnepség kísér. A hagyományok szerint a tibeti nomádok aratóünnepe jelentette az újév kezdetét. Erre az ünnepre aztán idővel számos más (bön, buddhista) vallási elem rakódott. Például, amikor 641-ben Szongcen Gampó tibeti király kínai hercegnőt vett feleségül, a két nép között addig nem látott kulturális keveredés vette kezdetét. Ennek is köszönhető, hogy a tibeti naptár átvett kínai ünnepeket. Ettől kezdve intézményesül az újévi ünnepség Tibetben.

A tibeti újév, azaz a Loszár fesztivál hagyományosan két hétig tart, az időpontja a tibeti- és a Gergely-naptárak sajátosságai miatt minden évben máshova esik. Az óév utolsó napjaiban már megkezdődnek az előkészületek. A házat kitakarítják, különös tekintettel a konyhára, ahol majd a hagyományos újévi ételt, a guthukot készítik. Ez lényegében egy leves, amiben nokedlire hasonlító tészta van. Az étel különlegességét az adja, hogy a tésztát megtöltik mindenfélével: vannak rendes töltelékek, például fokhagyma, borjú, hagyma, spenót; és vannak “speciális” töltelékek, mint a kockacukor, fadarab, szén, kavics, csípős paprika. Ez utóbbiak szimbolikus jelentőséggel bírnak, és miután valaki ráharap, a család közösen fejti meg a guthuk újévi üzenetét.

Az előkészületek része az éjszakai petárdázás és mécsesgyújtás is, ami az ártó szellemek elűzését hivatott szolgálni. Ilyenkor szokás templomba is menni, ahol érdemdús tettekkel, például adományokkal lehet az újévet jó irányba terelni.

Újév reggelén a háziasszonyok korán kelnek, hogy az “év első vizéből” készítsék el a reggelit a családnak. Mindenki szép ruhát vesz fel és együtt imádkoznak.

A második nap a rokonok, barátok meglátogatásával telik, a harmadik napon pedig a kolostorokat szokás meglátogatni. Ekkor kerülnek fel az új imazászlók is a templomok, hegycsúcsok tetejére.


Forrás: Tibet Travel
Fotó: Siriwan Srisuwan/Unsplash
Készítette: Harlam Bálint

 

Kapcsolódó

Hírek

Digitalizálásra kerül a Tripitaka Koreana

A koreai Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bejelentette, hogy digitalizálni fogják a legteljesebb koreai buddhista szentiratgyűjteményt, a Tripitaka Koreana-t. A Hármas Kosár szövegének, a Tripitakának a nyomtatására

Hírek

Szamjak Mahádán fesztivál Buddha szobrokkal Nepálban

Március 14-én ünnepelték a nepáli buddhisták a Szamjak Mahádán ünnepet Lalitpurban, Nepál negyedik legnépesebb városában, amelyre különböző szentélyekből összesen mintegy 140 Buddha szobrot gyűjtöttek egybe.