Újraindul a SuttaCentral honlap, a Nikáják új fordításával

A frissen lefordított szövegek nem csak pontosak és könnyen érthetőek, de törekedtek a gender-semleges névmáshasználatra is.

A SuttaCental, amely korai buddhista szövegek gyűjteménye több mint harminc nyelven, újraindította honlapját, és közzé tette a páli Nikáják új fordításait is.

A fejlesztők szerint a honlap az első hely, ahol teljes, könnyen olvasható fordítást tettek közzé angol nyelven a páli Nikájákból – a szövegekből, melyek a Szutta Pitakát alkotják, más néven a „tanítások kosarát”, amely a korai buddhista tanítások egy részét tartalmazza.

Ácsán Szudzsátó, egy ausztrál buddhista szerzetes indította a SuttaCentralt 2005-ben. A honlapot eredetileg adatbázisnak szánták, amely annyi fordítást tartalmazott volna, amelyet a fejlesztők kis csoportja képes kezelni. „A folyamat során rájöttünk, hogy hihetetlen mennyiségű munkát végeztünk –főként önkéntesek segítségével” mondta Szudzsátó. “De az egész nagyon tökéletlen, mert nem teljes, néha pontatlan, és gyakran következetlen.”

Szudzsátó felismerte, hogy nem létezik a Nikájáknak ingyenes, pontos és teljes fordítása. Miután a fordítások közt válogatva megpróbált összeállítani egyet, úgy döntött, elölről kezdi az egészet.

A SuttaCentral egy ideig nem fogadott fordításokat harmadik féltől, és Szudzsátó a következő éveket egy kis tajvani szigeten töltötte elvonulva, miközben a Nikájákat fordította egyszerű, világos angol nyelvre.

„Azt akartam, hogy olyan pontos és megbízható legyen, amennyire lehetséges” – mondta.

Szudzsátó fontos döntése volt, hogy a szövegeket könnyen olvasható angolra fordította. Mivel felnőtt élete nagy részét Ázsiában töltötte, tisztában van vele, hogy az angol sokaknak második nyelvük. Azt akarta, hogy fordítása érthető legyen a sokféle nyelvi hátterű ember számára, akiknek problémáik lehetnek az angol nyelvű olvasással.

Azt is akarta, hogy a fordítása nemtől független legyen, amikor csak lehet, mivel az utóbbi időben megváltozott a hím- és nőnemű névmások használata az angol nyelvben. Szudzsátó szerint ez így jobban tükrözi a páli nyelv jellegzetességeit is.

A Nikáják fordításának teljes szövegét kétszer is elolvasta egy önkéntes csoport. Szudzsátó szerint az anyag nagyjából tíz százaléka még ellenőrzésre vár, de a szövegek legnagyobb részét már átfésülték és feltöltötték a SuttaCentralra.

Az Access To Insight (ATI) hasonló a SuttaCentralhoz, és régóta azon fáradozik, hogy pontos, megbízható angol fordításokat tegyen közzé. Az oldal 1995-ben indult, és a Théraváda buddhizmus gyakorlásához és tanulmányozásához szükséges anyagokat tartalmaz. Míg a SuttaCentral számos korai buddhista tanítás iratait tartalmazza, az ATI-n több mint ezer szutta fordítása olvasható, kifejezetten a Páli Kánonból, valamint tanulási segédanyagok, instrukciók és esszék a Théraváda tanításokról.

„Az ATI egy Théraváda oldal, amely bemutatja a Páli Kánont, fordításokat, és esszéket a Théraváda tanításokról” mondja Szudzsátó. “Nálunk is megvan a Páli Kánon, de a kínai, szanszkrit és tibeti megfelelői is. Ahol csak lehet, azokat a nyelveket is használjuk a fordításhoz. Nem igazán foglalkozunk vele, melyik az eredeti nyelv – vagy iskola – csak az eredeti szövegekre fókuszálunk.”

A tartalmi különbségek ellenére mindkét honlapnak ugyanaz a célja: ingyenes, elérhető buddhista tanításokat nyújtani a lehető legtöbb ember számára.

„A Buddha híres mondása, hogy nem bezárt marokkal tanít” folytatja Szudzsátó. „Széles körben tanított, és mindenkit, ezért nem voltak titkos tanok. Az elmúlt 2500 évben a tanokat továbbadták. Nem egy személy tulajdonát képezik, hanem az emberiséghez tartoznak. A munkámat sem a saját tulajdonomként tekintem. Azért csináljuk ezt, hogy adjunk. Számomra így működik a buddhista tradíció. Szerintem az információ jobb, ha elérhető és ingyenes.”

 

Forrás: Lion's Roar
Készítette: Tari Zsuzsanna, Harlam Bálint