Főoldal > 1 millió gyerek a világbékéért
- Műsorajánló
Thaiföldön rendszeresen megrendezik azt a nagyszabású meditációt, mely a résztvevők szerint képes megváltoztatni a világot. A Bangkokhoz közeli Phra Dhammakája templomban a V-Star Projekt keretein belül összegyűlnek a régió tanulói, hogy egy egész napon keresztül meditáljanak, ezzel segítve a világbéke elérését.
A 2008-ban indult kezdeményezés a Phra Dhammakája templom apátja, Luang Por Dhammadzsájó nevéhez fűződik. A célja az, hogy az iskolás gyerekek találkozzanak, lehetőségük legyen eszmecserét folytatni a világ jövőjét illetően, illetve a kezdeményezés nevéhez hűen (V-Star, azaz Virtuous Star, magyarul Erényes Csillag) támogassák egymást a buddhizmus alapvető morális mércéjének megfelelő életvitelben.
Az impozáns Dhammakája Csétija képes akár egymillió embert is befogadni, ami a rendet szerető Dhammakája szangha szervezésében nem is torkollik káoszba. A program során a meditáció és a recitáció mellett fontos szerepet kapnak a szerető kedvességhez kapcsolódó gyakorlatok, mint a jókívánság kifejezése magunk, minden érző lény és a Földanya számára. A diákok erkölcsi ismereteit teszttel mérik fel, hogy pontosabb képet kapjanak a fiatal generáció moralitását illetően. A nap során a Buddha életét bemutató kiállítás, 3D filmvetítés és különböző előadások szórakoztatják a tanulókat.
A V-Star Projekt a Nemzetközi Buddhista Társasággal közösen azért dolgozik, hogy bizonyos öt erényt, azaz a tisztaságot, a rend szeretetét, az udvariasságot, a pontosságot és a meditációt megismertessék és megszerettessék a fiatalsággal. Az 5UG (5 Universal Values of Goodness, azaz a Jóság 5 Egyetemes Értéke) olyan direktíva lett, melynek pozitív hatásai érezhetőek a családokban, az iskolákban és közösségekben. Minden értéknek van materiális és szellemi vonatkozása is, így például a tisztaság nem csak a környezetünk tisztán tartására, de a tiszta beszédre és szándékra is vonatkozik.


Teljes szívemből csatlakozom ahhoz az erőteljes békefelhíváshoz, amelyet a Szentatya, Leo pápa a virágvasárnapi szentmisén fogalmazott meg. A fegyverek letételére és az erőszak elutasítására irányuló

Konferenciát tartottak az Európai Parlamentben „Cselekvő együttérzés: az életről való gondoskodás globális etikája” címmel, ezzel is tisztelegve Őszentsége, a 14. Dalai Láma életműve előtt. A

Analóg Angelika budapesti festőművész, aki absztrakt, mégis Budapest hangulatából építkező képeket alkot, könnyen felismerhető, erős vizuális világgal. A START Galéria Budapest alapítójaként nemcsak saját munkáit