Főoldal > Bódhgájai kényszerkarantén

Bódhgájai kényszerkarantén

Az indiai kormány karanténközpontokat tervez felállítani Bódhgájában, a buddhisták egyik legnagyobb tiszteletben álló zarádokhelyének vendégházaiban, hoteleiben és kolostoraiban. Így a Mahábódhi templomban, a Buddha megvilágosodásának helyszínén is. – számol be a Times Of India, május 18-i cikkében.
A Nemzetközi Buddhista Tanács (International Buddhist Council), ami a több, mint ötven Bódhgájában lévő, külföldi buddhista közösségek által fenntartott kolostort képviseli, levelet intézett Bihár Állam vezető miniszteréhez, Nitish Kumárhoz. Pragyadeep Bhikkhu, a tanács főtitkára arra kérte a hatóságokat, hogy találjanak más helyet a karanténközpont kialakítására, mivel egy ilyen intézmény a helyiek számára is komoly egészségügyi kockázatot jelentene és a zarándokszolgálatot is jelentősen befolyásolhatja.
A karanténközpontra az országba külföldről visszatérő indiai állampolgárok elszigetelése miatt lenne szükség a hatóságok szerint. De, mint azt a levélben megjegyzi a főtitkár, a kolostorok helyiségei épp úgy nem felelnek meg az Egészségügyi Minisztérium által előírt követelményeknek, mint ahogy a személyzet sincs kiképezve az esetleges koronavírusos esetek kezelésére, ráadásul közülük sokan igen idősek.
Pragyadeep Bhikkhu nyomatékosan felhívta a figyelmet a város és kolostorai szent voltára, lakói spirituális életére. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem helyezik át máshová a tervezett karanténközpontot, a világ minden tájáról érkezett szerzetesekkel együtt békés tiltakozást fognak tartani a Mahábódhi templom külterületén, ahol a bódhi fa is található.  
A jelen tervek szerint 54 hotel, 54 vendégház és 56 kolostor van kijelölve hivatalosan karanténközpontnak a hazatérőknek. 8000 főre becsülik azon biháriak, turisták ás látogatók számát, akiket egy szervezett evakuációs akciótervnek megfelelően hazatelepítenek. Nekik 14 napig kellene karanténban tartózkodniuk a Bódhgájai központokban.  

A Mahábódhi templom

Kép forrása

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Kapcsolódó

Hírek

Metta meditációs elvonulás Magyarországon

METTA MEDITÁCIÓS ELVONULÁS MAGYARORSZÁGON 2024. június 13-16. Angol nyelven, magyar tolmácsolással „A gyűlölet soha nem ér véget gyűlölettel. A gyűlöletet egyedül a szeretet győzheti le.

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a