Főoldal > A Dalai Láma a 84. születésnapján együttérző, békés társadalmat kért

- Műsorajánló
A buddhizmus és a tibeti nép legfontosabb alakja szombaton ünnepelte 84. születésnapját az indiai Dharamszalában. Ünnepi beszédében arra a sokat hangoztatott kérésére helyezte a hangsúlyt, hogy a globális társadalom megtanuljon békében és harmóniában együtt élni, külön kiemelve azt, hogy az emberek tegyék az együttérzést a mindennapos életük részévé.
Az ünnepséget a Központi Tibeti Közigazgatás (CTA), vagyis a száműzetésben élő tibeti kormány szervezte. Több ezer szerzetes és világi hívő, valamint számtalan hivatalos személy volt jelen.
„A legszebb ajándék nekem az, ha a három célomat próbáljátok megvalósítani. Ezek a környezetvédelem, az együttérző társadalom és a vallások közti megértés” mondta Őszentsége pár nappal korábban délkelet-ázsiai híveinek egy videokonferencián. „Tartsátok szemetek előtt, hogy a Nálandából eredő tibeti buddhista hagyomány nagy hasznára van a világnak. Ha gyakoroljátok, az nekem mindennél többet jelent.”
Egy nappal korábban a CTA korábbi tagjai és családjaik hosszú élet szertartást rendeztek Őszentsége tiszteletére. Ekkor mondta az alábbiakat: „A mostani, felfordult világunkban, ahol az embereket a gyűlölet és a ragaszkodás rángatja, próbáljatok meg szeretni, együtt érezni és szenteljétek magatokat a világbéke ügyének. Minden érző lény javára imádkozunk, de a legtöbbet azért a hétmilliárd embertársunkért tehetjük, akikkel megosztjuk e Földet. Ezért bíztatok mindenkit, bármerre járok is, hogy nyissák ki a szívüket. Ha a mindennapjaidban nyílt szívvel élsz, biztosan több megnyugvásra és megelégedésre lelsz. Egyszer mindannyian meghalunk, de amikor bekövetkezik, megbánás nékül mehetsz el. Felidézed majd, hogy követted Őszentsége tanácsát és megtettél minden tőled telhetőt –innentől Avalókitésvara kegyelmére bízod az újraszületésed.”
A Dalai Láma szerint utóda nem Kínában fog megszületni, de Peking szerint azt majd ők döntik el A héten jelent meg Őszentsége, a Dalai
A Koreai Örökségvédelmi Hivatal csütörtöki bejelentése szerint nemzeti kinccsé nyilvánítanak egy XVII. században festett 14 méter hosszú függő tekercsképet. A festményt a koreai nagyméretű buddhista
Február 27-én került megrendezésre Kambodzsában először az a csúcstalálkozó, amit mérföldkőnek tartanak a vallási és etnikai harmónia megteremtése érdekében a túlnyomórészt buddhista vallású országban. A