
- 2023 december 4.
- Hírek
Május 17-én hosszú élet ceremóniát tartottak a Dalai Láma tiszteletére Dharamszalában, ahol a tibeti vallási vezető beszélt a halálának várható időpontjáról.
Az eseményen több, mint 7500 hívő vett részt, akik között a tibeti buddhizmus nagy iskoláinak vezetői és más szellemi hagyományok képviselői is jelen voltak.
A Dalai Láma, aki júliusban lesz 84 éves, megnyugtatott mindenkit, hogy teljesen felépült a tüdőgyulladásból, ami miatt pár napra kórházba kellett vonulnia, valamint köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik gondoltak rá és imádkoztak érte.
„Az első Dalai Láma, Gyalwa Gendun Drup úgy döntött, nem fog egy tiszta földön újraszületni. Mivel lehetőségem van a lényeken segíteni, mindenkinek jó lesz, ha tovább élek. Imáimmal áldását kérem ahhoz, hogy még 10-15 évig élhessek.” Mondta Őszentsége. „Egyszer azt álmodtam, úszom, pedig nem tudok úszni. Palden Lhamo pedig eközben a hátamon ült. Azt mondta: ‘Semmi kétség afelől, hogy 110 évig fogsz élni’. Mások is álmodtak olyat, hogy talán 113 éves koromig élek majd.”
A ceremónián a Dalai Láma hangsúlyozta: erőszakos világunkban, ahol a vallás nevében számtalan lény veszíti életét, mindennél fontosabb a vallások közötti harmónia megteremtése, ahogy az is, hogy felülemelkedjünk a valláson és a szeretet és együttérzés univerzális minőségeit gyakoroljuk.
Őszentsége elárulta: nap mint nap felidézi Sántidéva ezen szavait:
Ami öröm van e világban
Abból fakad, hogy másokat boldognak kívánok
És ami szenvedés van e világban
Abból fakad, hogy magamat boldognak kívánom.
Ha nem áldozom saját boldogságom
Mások szenvedésének enyhítésére
Nemhogy Buddha nem leszek,
De ebben az életben sem lesz örömöm.
Amíg van tér
És érző lények élnek
Éljek én is
Küzdve a világ szenvedésével.
2023. december 17-én Maitréja ünnepséget tart A Tan Kapuja Buddhista Egyház, melyre A Tan Kapuja Szertartástermében kerül sor. Az ünnepségen szertartás, szútraolvasás, művészeti meditáció, valamint
Könyvajánló beszélgetés – Urgyen: A Dalai Lámák Szívbéli Gyakorlatai c. könyv kapcsán Riporter: Udvardi Márton (2023) A Dalai Lámák Szívbéli Gyakorlatai (keményfedeles prémium kiadás)
A Tejút Buddhista Pedagógiai Központ által szervezett, első téli gyerektáborról beszélgettünk Csörgő Zoltán buddhista tanítóval. Riporter: Udvardi Márton (2023) “A tábor megrendezését a gyermekek hosszú