- Műsorajánló
Jacinda Ardennek küldött levelében Őszentsége mély megrendülését fejezte ki a Christchurchben történtek kapcsán. Egy fegyveres két mecsetben összesen 50 imádkozó embert ölt meg, és már azt is tudjuk, hogy hónapokig készült a terrorakcióra, melyhez kiáltványt is megfogalmazott.
Levelében Őszentsége így fogalmaz: „Szívből jövő imáimat küldöm az áldozatoknak és szeretném kifejezni részvétemet a családtagjaik, barátaik, és Új-Zéland népe számára.” Hozzátette, hogy csodálja Arden bölcs és bátor vezetői kvalitásait, aki kijelentette, hogy az áldozatok Új-Zéland családjának tagjai, míg az elkövetőt szörnyű tette elválasztja tőlük. Őszentsége méltatta továbbá azt is, hogy a miniszterelnök együttérzéssel és segítőkészséggel fordult a muszlim közösséghez.
„Mivel mindannyian egymástól függünk, törödnünk kell egymással. … Felfoghatatlan, hogy az emberek ma is a vallás nevében, vagy egy vallás iránti gyűlölettől vezérelve életeket oltanak ki. Éppen ezért tartom legfontosabb célomnak az egységtudatot növelni az emberiségben –nemcsak külsőre, de tudatunkban és érzelmeinkben is ugyanolyanok vagyunk, mint más embertársaink.”
A Nobel-békedíjas vallási vezető -ahogy írja- erőt merít abból, hogy világszerte megannyi ember -hittől és hovatartozástól függetlenül- szolidaritását fejezte ki azzal, hogy ellátogatott egy mecsetbe a tragédia után. A levél azzal zárul, hogy a Dalai Láma méltatja az új-zélandi parlament azon elhatározását, hogy szigorítják a fegyvertartási szabályokat, de hozzáteszi, hogy „ugyanennyire fontos, hogy ellenálljunk a gyűlöletnek és a félelemnek a szerető kedvesség gyakorlása útján.”


A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő