Főoldal > A Dalai Láma zarándoklata a Mahábódhi templomba – képriport
- Műsorajánló
- Műsorajánló
Őszentsége a XIV. Dalai Láma december vége óta tartózkodik Bódhgájában, Sákjamuni Buddha megvilágosodásának színhelyén, a buddhisták legszentebb zarándokhelyén. Az itt töltött időt munkával töltötte, hosszú élet szertartásokon vett részt amit a nyingma, valamint a gelug hagyomány szertartásainak megfelelően ajánlottak fel neki, több napos előadássorozatot tartott, egy páli-szanszkrit nemzetközi szerzetesi eszmecsereprogramot indított el, és letette az alapkövét egy róla elnevezett tibeti-indiai ősi bölcsesség központnak is.
Őszentsége kihagyhatatlan programja bódhgájai zarándokútján a Buddha megvilágosodásának helyszínén épített Mahábódhi templom meglátogatása. Már december 22-ei megérkezését követő nap reggelén is elzarándokolt a templomhoz, amit január 19-én megismételt. Ez utóbbi zarándoklaton készítette Őszentsége hivatalos fényképésze, Tenzin Csödzsor, az alábbi képeket:












Egy rövid vidóösszefoglaló:
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

A portugáliai Szumédharáma kolostorról szóló műsorunk 5. részében Luang Por Pasanno a jelenlévők kérdéseire adott válaszait ismerhetik meg a hallgatók. “…Az, hogy valamit elviselünk, az

Szathmári Botond, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára is a vietnámi Ho Si Minh-városban járt a Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, a Kőrösi Csoma Sándor emlékére

A Dalai Láma – A boldogság tanítása sajtóvetítésén jártunk és beszélgettünk Papp Jánossal, Őszentsége magyar hangjával, a filmet forgalmazó JUNO11 képviseletében Sümeghy Claudiával, Thinlay Chukkival, Őszentsége, a XIV.